Let the darkness lead us into the light
Let our dreams get lost, feel the temperature rise
Belépés
egy új világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Szavak
Egy lélektôl

A játéknak sosincs vége,
csak a hely változik
Szökôkút
írta: Elias Drayton
Pént. Júl. 20, 2018 11:00 am

Bárpult
írta: Victor Sachs
Szer. Júl. 18, 2018 1:59 pm

Nappali
írta: Ashley Hermandes
Pént. Júl. 13, 2018 10:33 am

Paris
írta: Paris
Csüt. Júl. 12, 2018 1:58 pm

Lenore Lazzaro
írta: Ian Drayton
Csüt. Júl. 12, 2018 10:55 am

Homokszemek
a sivatagban
Species
Girls
Boys
Égi
10 6
Földi
2 1
Replikáns
4 3
All
16 10
Lelked
e tükörben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Pént. Jún. 01, 2018 4:59 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Ian szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ian szobája   Vas. Május 20, 2018 3:11 pm
***
Admin

avatar

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://skyfall.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Ian szobája   Kedd Jún. 19, 2018 4:34 pm

Ian & Elias
Az elmúlt napok nem mindenki számára teltek kellemesen a Drayton palotában. Ahogy az várható volt, Ian nem fogadta túl jól apánk "ajándékát", s noha bennem volt, hogy beszélnem kéne vele, csitítani kettejük közt a konfliktust és rendezni a bátyám lelki világát, napokig nem vitt rá a lélek, hogy cselekedjek. Ők sem aggódják halálra magukat az én lelki világom miatt, akkor én miért törjem magam? Mégsem hagyott azonban nyugodni a gondolat, hogy hármójuk közül szellemileg és lelkileg is én vagyok a legérettebb, így hát ha újra családi békét akarok, nekem kell lépnem. Valaki viselkedjen már felnőttként a családból, nem igaz?
Elhatározásom ellenére teljesen váratlanul léptem a tettek mezejére. A konyhából tartottam vissza a szobám felé egyik este, frissen fürödve, egy cikkely narancsot eszegetve. Víz, gyümölcs és kényelem - el sem tudnám képzelni az életemet ezek nélkül, pedig tudom, hogy a helyzetünk igen csak kiváltságos még az Égi Városok közt is. Sokat hallottam a lentiek viszontagságos körülményeiről, a sivatagokról és oázisokról, de sosem tudtam elképzelni őket - képtelenség olyasvalaki számára, aki akkora luxusban nőtt fel, mint mi.
Ezen töprengve haladtam el Ian szobája előtt, és ahelyett, hogy visszamentem volna a sajátomba, megtorpantam. Egy darabig csak bámultam a narancsra a kezemben, nyammogtam a falaton a számban, majd hátralestem a vállam felett. Bongyor, világos fürtjeim lelapultak kissé a víztől, plusz már az alvós ruháimat viseltem, de úgy láttam, fény szűrődik ki a bátyám ajtaja alól, úgyhogy némi habozás után visszahátráltam és bekopogtam. Nem nyitottam be, míg nem érkezett erre felszólítás, vagy Ian maga ajtót nem nyitott.
- - Fogalmam sem volt, mit kéne mondanom, vagy hogyan kéne köszöntenem, úgyhogy csak ennyit vetettem neki oda. Ezer éve nem jártam a szobájában.... Már nem igazán vagyunk azok az együtt alvós, egymásnál dekkolós, nagyokat beszélgetős testvérek. Egy ideje nem, így hát érdeklődve néztem körbe a szobájában, változásokat keresve a falakon és a berendezéseken, már ha beengedett.
Nem mondtam meg, miért törtem rá az este kellős közepén, hiszen én magam sem tudtam. A "gyere, lelkizzünk, öntsd ki nekem a szíved" nem igazán illett egyikünkhöz sem. Így csak csendben apró köröket tettem a szobájában, a naranccsal a kezemben, kíváncsian nézelődve.
- Szóval... Mi újság? - böktem ki végül esetlenül, és pillantásom végre megállapodott Ianen. Ha nem bánta, lehuppantam az ágya szélére és a számba dobtam egy falat narancsot. - Hogy tetszik az új ajándékod? - somolyogtam, nagyzoló szemforgatással legyintve a plafon felé, hogy kifejezzem, mennyire őrültnek tartom ezt az egész helyzetet. Noha én nem ismertem olyan jól vagy közelről Katherine-t, mint a bátyám, attól még elég furcsa, amikor random meglátom napközben a hasonmását a palotában császkálni. Valahogy kiráz tőle a hideg, és nem a jó értelemben. Elképzelésem sincs, Ian hogyan érezhet ezzel kapcsolatban...

all i know┃remélem, tetszeni fog! üdv, bátyó :3

Elit

avatar
Play By :
► Evan Peters

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ian szobája   Csüt. Jún. 21, 2018 5:09 pm


Brothers


Elias & Ian

Néha van egy olyan érzésem hogy nem is a saját életem élem hanem egy kibaszott régi sitcomot amit még a földiek néztek anno. Amiben alánevetett és tapsolt a közönség mert olyan baromi vicces volt ami történt.
Az hogy apánk szántszándékkal tönkre akarta tenni azt a maradék kis józan eszemet is ami volt. Mert szerinte az majd biztosan segít ha az exem kiköpött mása sétafikál a kastélyban éjjel nappal, csak arra várva hogy mikor akarok vele beszélgetni.
Nem akartam vele beszélgetni hiába volt nagyon kedves és előzékeny. Hiába akart folyamatosan a kedvemben járni... Ő nem Kateherine volt. És felzaklatott a puszta jelenléte is. Nem akartam hogy itt legyen és azzal a csillogó szempárral és édes mosollyal érdeklődjön hogy hogy érzem magam és hogy tehetné szebbé a napomat.
Furcsa érzés volt... Túl furcsa és összezavaró érzés volt.
Nem volt jó. Nem akartam.
Volt hogy egész nap menekültem előle, kerülve a jelenlétét, így estére általában elfáradtam annyira hogy ki se akarjak mozdulni a szobámból. Most is így tettem.
A kényelmes hűvösben, ami beáradt az ablakon, a halvány lámpafénynél nyomkodtam a mobilomat, bár fogalmam sem volt mihez kezdjek magammal még ma este. Jó lett volna kimozdulni, de mivel drága legjobb barátom Victor úgysem ért volna rá... Egyedül meg semmi kedvem nem volt lógni Ego valamelyik sztiptízbárjában. Az olyan lehangoló...
Na meg... Thit itt volt.
Ha akartam volna valami olyasmit amit ott megkaphatok egy szavamba sem került volna.
Hallottam ahogy az öcsém odakint motoz. Gondolom a jófiú lezuhanyzott és miután elolvasta a város alapítóinak könyveit újra és újra hogy még tökéletesebb legyen álomra hajtja majd a göndör kis buksiját hogy holnap még tökéletesebben ébredhessen.
Keserű félmosoly jelent meg az arcomon és vártam hogy meghalljam ismerős léptei után az ajtó halk nyikorgását ahogy elzárkózik a saját, tökéletes kis világába. Rosszul voltam magamtól is és tőle is. Ettől az egésztől legszívesebben hánytam volna.
Aztán halk kopogást hallottam az ajtómon mire meglepve néztem fel.
Mi a franc...?
Thit eddig sosem jött a szobám közelébe. Nem volt szokása... Ha nem hívtam általában a saját szobájában volt.
Ledobtam a telefonom az összetúrt takarók közé és felállva sétáltam az ajtóhoz.
Kitárva azt az öcsémmel néztem szembe ami... őszintán meglepett.
- Hé - feleltem neki én is köszönés képpen. Látszott rajta hogy zavarban van, akárcsak én. Nem értettem mit keres itt mégis beengedtem.
Visszaültem az ágyamra, igaz nem terültem el úgy mint az előbb, miközben körbejárva felfedezte a szobámat.
Igaz... nem gyakran járt nálam. Én sem nála. Valójában fogalmam sem volt hogy néz ki a szobája.
Az ajkaimon dobolva az ujjammal figyeltem ahogy a narancsát majszolva körbemegy aztán leül velem szemben.
Ahogy az arcára néztem egyszerre láttam benne magamat és anyánkat. Halványan ugyan de emlékeztem rá. Eliasban sokkal több volt belőle mint bennem.
Az enyémhez hasonló kék szemek végül megtaláltak engem és emgtudtam a látogatása okát.
Vajon tényleg érdekelte hogy hogy érzem magam? Jó kérdés... Nem sokszor tudtam megállapítani hogy éppen milyen a viszonyunk egymással.
Mindennél és mindenkinél jobban szerettem az öcsémet, miközben annyira gyűlöltem amiért tökéletes hogy hányni tudtam volna magamtól. Szegény anyánk ha látná...
A kérdésére és a mozdulatára elnevettem magam és megforgattam a szemem.
- Ohh imádom... nem látszik? - kérdeztem ironikus félmosollyal miközben közelebb hajolva hozzá vettem ki egy narancsgerezded a kezéből. Sosem voltam nagy rajongója a gyümölcsevésnek, de most hogy őt is láttam enni, én is megkívántam.
- Ijesztő hogy mennyire hasonlít Kathre... közben meg semennyire... - mondtam kissé elképedve miközben elmajszoltam a frissen lopott narancsgerezdemet.
Egy pár perc csend ült közénk aztén újra Eliasra néztem.
- Neked elmondta mi? - az ajkamon újra keserű mosoly játszott - Hogy micsoda ajándéka van az ő kicsi fiának... Nagyon örült hogy ilyen okos volt hogy kitalálta, mi? - utaltam apánkra, maró gúnnyal.
Legszívesebben betörtem volna az orrát az öregnek.

620┃let me be┃tesó tiiiime  happy



I stand here waiting

I'll be the last to Fall




Elit

avatar
Play By :
Alex Pettyfer

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ian szobája   Hétf. Jún. 25, 2018 2:49 pm

Ian & Elias
Ahogy megláttam a bátyám képét, erős késztetést éreztem, hogy sarkon forduljak és ott hagyjam. Már eleve kínos volt ez az egész helyzet, de ahogy visszaköszönt és beállt az a csend... Úgy éreztem, menten elsüllyedek. Kinek az elvetemült ötlete volt, hogy csak úgy átkopogjak hozzá a lelki világát pátyolgatni?
Hát persze, hogy az enyém.
Ian végül beengedett, úgyhogy nagy, "most már muszáj végigcsinálnom" sóhajjal beléptem a szobájába. Nem tudtam kiverni a fejemből a bosszantó gondolatot, milyen rég nem jártam nála, és hogy ez mennyire nem normális. Két elit testvérnek a mi korunkban és a mi szar helyzetünkben illene jobban összetartania, de hát Draytonok vagyunk, vagyis a helyzetünk sosem ilyen egyszerű. Nincs, aki tompítsa apánk hülyeségeit - én hiába próbálkozom, az kevés. Lehet hatmillió nevelőnk, de anyát akkor sem pótolhatja senki. Biztos vagyok benne, hogy ő tudta volna kezelni apa elvetemült ötletét Thittel kapcsolatban, és tudta volna, hogyan békítsen ki kettőnket is.
Úgy tettem, mintha nagyon elmerülnék a berendezés bámulásában, hogy legyen időm rendezni a vonásaimat. Az kéne, ha elkezdenénk anyáról érzelgősködni...
- Ó, teljesen levett a lábadról. Csodálkoztam is, miért nem mentél még apa lábát csókolgatni örömödben - cinkos mosoly kúszott a képemre, és hagytam, hogy vegyen a narancsomból. Megkínálhattam volna, de elég nehéz visszarázódni a jó testvér szerepbe, ha az ember hónapokig, sőt, évekig lelkesen kerüli azt.
- Nem most kezdődött ez a Replikáns-dolog, de most kezdem felfogni, mennyire beteg amúgy ez az egész - Hiába csak hasonmása az igazi Kath-nek, a külső attól még nagyon is megtévesztő. Racionális lények vagyunk, de az érzelmeink és intuícióink vezetnek; elfogadjuk a jeleket, melyeket az agyunk küld, és az agy a szemünk alapján tájékozódik. Hiába tudja, hogy lehetetlen, a látvány mégis megtéveszti. Őrült egy helyzet lehet, és tényleg sajnálom Iant, amiért belekeveredett. - Mármint... Ha belegondolsz... Nem kéne ugyanazzal az arccal két embernek mászkálnia, ha nem természetes ikrek, nem? Ez valahogy ellentmond a természetnek... Ez az egész replika-téma... Na nem mintha az égen lebegő városok annyira normálisak lennének... - belezavarodok kissé a gondolataimba, így inkább megrázom a fejem, jelezve, ne is foglalkozzon Ian a zagyválásommal. Ebben nőttünk fel, és nem igazán akartam soha megkérdőjelezni a világunk jelenlegi működését. Valahogy természetesnek tűnt, hogy van a fent meg a lent, és hogy ha elveszítünk valakit, csak jó pénzért készíttetünk belőle egy másolatot. Thit érkezése viszont felbolygatta kicsit a racionális gondolkodásomat.
A kérdés felráz a merengésemből és újra a bátyámra nézek.
- Hidd el, hogy nem volt célja megbántani... - kezdek el szabadkozni, előbb apánkat védve, mielőtt magamat próbálnám. Az öregnek nagyobb szüksége van rá, még ha nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg egyedül a jóindulat vezérelte őt. - Próbáltam lebeszélni, de... - Az én szavam nem sokat ér. Lehetek bármennyire tökéletes vagy épp alkalmas az irányításra, nem én születtem elsőként, így aztán nincs jogom élni azzal, ami megadatott.
- Figyelj, ha gondolod, elintézem, hogy Thit elkerüljön innét. Megoldom, hogy apa még csak észre se vegye... - Az ajánlat pont olyan hirtelen jött, mint a látogatásom. Fogalmam sincs, honnan szedtem ezt és mégis miért akarnék ilyesmiben segíteni Iannek, de nem visszakozom. Ha ettől jobban érezné magát, akkor segítek neki; nem akarom, hogy minden nap az exe emlékétől szenvedjen...
- Amúgy sem igazságos, hogy te saját replikánst kaptál, és még születésnapod sincs Én legutóbb egy karórát kaptam apánktól, pedig 22 lettem - Megjátszott felháborodással csóváltam meg a fejem, mintha annyira bosszantana, hogy apánk ennyire kivételezik Iannel. Bár, az elrugaszkodott ötleteit látva, talán jobb is, ha engem nem próbál meg semmivel sem lekenyerezni.

come back home┃azért ne bízd el magad túlságosan :P

Elit

avatar
Play By :
► Evan Peters

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ian szobája   Kedd Júl. 03, 2018 9:30 pm


Brothers


Elias & Ian

Hamar rájöttem hogy mikor hasonlítunk egymásra legjobban az öcsémmel. Mikor ironizálunk. Ahogy az ő arca is cinkos mosolyra húzódott, és olyan maró gúnytól csöpögő hangon beszélt apánkról, hogy azt hittem kiég a szobám padlója és lepottyanunk a díszterembe.
Erre persze én is hasonló mosollyal feleltem. Hogyne... Körbecsókolgatom az egész embert.
Nem zavarta hogy vettem a narancsából én pedig nem zavartatom magam. Itt minden a kettőnké.
Persze... Én vagyok az örökös és én fogok itt örökölni mindent, Elias csak akkor fog kapni bármit is ha azelőtt halok meg hogy gyerekem született volna.
Az életvitelemet tekintve az is nagy meglepetés lenne ha nem lenne már legalább egy-két kicsi Ian valahol. Persze ki tudné bizonyítani? Senki.
Elias tovább beszél én pedig az arcára függesztem a tekintetem. A világunk szinte alapköveiről kezd el beszélni, mintha most jutna eszébe kétségbe vonni azokat.
Ez a világ amelyben élünk.
Ebben nőttünk fel.
Gyerekkorunk óta természetes hogy nem a sivatag vesz körül minket hanem az ég végtelenje, gyerekkorunk óta természetes hogy olyan lények járnak köztünk akik nem emberek, hanem mesterséges életek. Akiknek egyforma az arcuk, a hangjuk. Akik nem gondolkoznak hanem azért vannak hogy minket szolgáljanak még ha úgy is néznek ki mint mi. Még ha azt is hinnénk hogy olyanok mint mi... Teljesen mások. Semmi közünk egymáshoz. Őket nem anya szülte hanem egy gép. Egy burokban fejlődtek. Alkották őket.
És mi istent játsszva felettük alkottunk és használtuk őket.
Ebben nőttünk fel. Tinédzserként azzal szórakoztunk hogy a városainkat ölelő erőtélbe ugráltunk. Mindig visszalökött de az üres sörösdobozok, kavicsok, gallyak mind mind lepotyogtak a mélybe. Mi viszont istenek voltunk... Akik sosem zuhanhattak a mélybe.
Ezek voltunk mi...
Ha valaki meghalt, visszatérhetett, replikánsként. nem volt ugyanaz, nem volt személyisége de az arca ott volt. Az illata, az emlékei ott voltak. Mintha csak egy színész váltotta le volna elhunyt szerelmünket.
De ez hogy... Az exemet hozta az otthonunkba.. Vicc. Egy otromba vicc amin senki nem nevet apán kívül. Tényleg elmehetett az esze.
A kérdésemre védekezni kezdett hogy próbálta lebeszélni de nem sikerült. Meglepett volna ha sikerül. Mind Draytonok vagyunk... Makacsok, forró fejűek és néha idióták. Családi vonás lehet. Főleg az önfejűségünk.
Ennek kéne a családi mottónknak lennie... Makacs mint egy Drayton... Nem az a fura latin idézet amit sosem tudtam megjegyezni.
Még egy szelet narancsot vettem ki a kezéből és majszolni kezdtem. Amikor megszólalt megint, felajánlva hoyg eltünteti Thitet ha akarom felszaladt a szemöldököm és ránéztem.
- Elintézed? - kérdeztem vissza kissé talán... gúnyosan - Ugyan Elias... Ezt nem lehet így elintézni. Meg... semmi baj nincs vele. Kedves lány. Édes és figyelmes csak... Nem Kath. És különben is ki akarja hogy az exe rohangáljon utána...? - tettem fel a költői kérdést és túrtam hátra a hajam gondterhelten, eltüntetve az utolsó falat narancsomat is. Az utolsó gerezdet már nem akartam kivenni a kezéből. Oké hogy nem vagyunk olyan hű de jó testvérek de... annyi bátyji jóérzés van bennem hogy ne vegyem el az utolsó falat kajáját a kisöcsémnek.
- Nincs vele gond. Csak meg kell szokni - feleltem végül és hátradőlve a párnáimra néztem az öcsémre. Meg kell szokni... Ja. Mondhatjuk így is. Sosem fogom megszokni hogy itt van.
A következő megszólálására felszaladt az egyik szemöldököm. Tudom hogy csak viccelt mégis... Valahol azért fájt hogy az orrom alá keni. Nem tehetek róla hoyg én születtem előb. Ha tehetném lennék én az öccs. Felőlem legyen ő, Mr. Tökéletes a következő Küldött. Nem is érdekel a cím...
- Hát... majd szólok pár szót az érdekedben. Hátha a te exedet is replikánsítják. Ja boccs... hogy neked nincs is olyanod - feleltem felvont szemöldökkel. Óóó igen... Nagyon is jól tudtam hogy legdrágább öcsikém még nemcsak hogy nem járt senkivel de nagy valószínűséggel még szűz is. Velem ellentétben aki már 14 évesen csajozott. Régi szép idők.

620┃let me be┃sosebíznámelmagam. (bocsi bunkó voltam  :'( )┃



I stand here waiting

I'll be the last to Fall




Elit

avatar
Play By :
Alex Pettyfer

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ian szobája   Szomb. Júl. 07, 2018 4:18 pm

Ian & Elias
Azon tűnődtem, mikor ülhettem utoljára ennyire közel a bátyámhoz. Az étkezőasztalunk akkora, hogy egy egész utcát jóllakathattunk volna körülötte, napközben pedig elég ritkán lógtunk együtt. Alig egy karnyújtásnyira üldögélni egymástól meglehetősen fura volt... Bizarr... És tetszett. Ha tudtam volna, mi az a különös melegség, amit a gyomromban éreztem, talán azt mondhattam volna, hogy hiányzott a bátyám; de nem tudtam és nem is akartam ezt még beismerni, így csak üldögéltem ott továbbra is és adogattam neki a narancsot, ha már így kérés nélkül elkezdte lenyúlni előlem.
- Kedves? - döbbent képet vághattam, mert éreztem, hogy jó nagyra nyílik a szemem. - Mármint... Jó a segge, meg kerek a melle? Nálad ez a kedves, ugye? - próbáltam lefordítani Ian nyelvére az emberi szavakat, mert azért elég ritkán szoktam őt hallani így beszélni. Nem is tudom, dicsérte meg-e már valaha egyetlen lány belső tulajdonságát is, mióta Kath elment. Furcsa, hogy pont egy üres babánál érez rá ingert, hogy kiemelje a belső értékeit.
Túlságosan fura ahhoz, hogy jobban bele akarjak menni.
- Ahhha.... - összegeztem a továbbiakat, de az arcomra volt írva, hogy egyetlen szavát sem igazán hiszem el. Kedves lány, meg meg kell szokni... Mi az ördög? Valaki kicserélte a bátyámat egy replikára, vagy létezhet, hogy kezd benőni végre a feje lágya? De természetesen Ianről beszéltünk, úgyhogy a következő beszólásával el is kellett rontania az egészet.
- Ha-ha... - megcsóváltam a fejem, és a szemem forgatva hátat fordítottam neki. Előre dőltem, kényelmesen a térdemre könyökölve, és betömtem a számba a maradék narancsot. Addig sem mondtam semmi csúnyát neki. - Kabbe... - Na jó, valami azért így is kicsúszott... Különben sem vettem annyira a szívemre a beszólását, egyrészt azért, mert kábé azóta hallgatom ezt apától, hogy 8 lettem, másrészt meg semmilyen mértékben sem foglalkoztattak a lányok, sem a szex. Nem voltak igényeim, melyeket ki kellett volna elégíteni. Teljesen jól megvoltam egyedül, és egyáltalán nem értettem, mire fel ez a nagy hajcihő a szex körül. Nem vagyunk állatok....
- Akkor legyél nagyra magaddal, ha kipottyantottál egy kölyköt. Tudod, hogy ez apa harmadik legnagyobb vágya azok után, hogy átveszed a helyét és megnősülsz... - megtöröltem közben a törölközőben a kezem, aztán eldobtam magam az ágyon, a hátamra dőltem, a lábamat lelógatva, és a plafonra meredtem. Ian ágya pont olyan kényelmesnek tűnt, mint az enyém.
- Te, Ian... Szerinted anya mit szólna ehhez az egészhez? - A szemem sarkából figyeltem csak a szőke hajkorona mozgását, mereven bámulva közben a plafont. Nem tudtam, miért hoztam fel pont most, pont őt... Talán csak a bátyám volt az egyetlen, akivel még megtehettem ezt anélkül, hogy még rosszabbul érezzem magam utána.

come back home┃persze, maga vagy a szerénység :P (kabbe)

Elit

avatar
Play By :
► Evan Peters

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ian szobája   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Sky Palace :: Sky Palace :: Égi városok :: Caelest :: Otthonok :: Drayton Palota-
^
ˇ