Let the darkness lead us into the light
Let our dreams get lost, feel the temperature rise
Belépés
egy új világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Share | 
 

 Ciel Achard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ciel Achard   Szer. Május 23, 2018 1:16 am
Ciel Achard

Van, hogy muszáj elveszítenünk valamit,
hogy megértsük a jelentőségét.


Születési Hely:
2183. szeptember 9., Caelest

Faj:
Égi

Rang:
Elit

Otthon:
Caelest

Foglalkozás:
Haha, nem dolgozom.

PlayBy:
Will Tudor

A családom...
Gazdagság, fényűzés, bálok, felsőbbrendűség, hatalom… ezt kínálja az elit család, avagy az én családom. Ebbe születtem bele, s nem csak én, hanem a testvéreim is. Mondhatnám, hogy egy nagy, boldog családként éljük a mindennapjainkat, szeretetben és békében, de sosem lehet semmi sem ennyire egyszerű. Hiszen mindig van valami, vagy épp valaki, aki felborítja a rendet, a békét, aki sötétségbe burkolja a család törékeny mivoltát. S hogy miről is beszélek pontosan? A nagy családomból csak néhány testvéremet emelném ki. Szám szerint egészen pontosan kettőt.
Az egyik Darren. A kisöcsém, aki valójában csak egy kis fattyú – legalábbis anyámék folyton ezt hajtogatták, s belém nevelték, miszerint utálnom kell őt. Megvetni. Eltaposni. S pokollá tenni az életét. Mindenkitől elszakítottam, akitől csak lehetett. Nem engedtem, hogy a többi testvéremmel játsszon, vagy akár csak hozzájuk szóljon. Tudom, tudom… egy testvérnek nem így kellene viselkednie. De őszintén, ki lenne az, aki ellenszegül a család fejének? Az apjának? Vagy épp az anyjának…? Ó, várjunk, egy valaki mégis képes erre…
Említettem már, hogy van egy ikertestvérem? Kai. A teljes nevén Malachai Achard. Ő valamiért nem hódolt be az atyai, illetve anyai intelmeknek. Egy lázadóval állunk szemben, kérlek. S hogyan különbözhetünk ennyire, mikor külsőleg ugyan azok vagyunk? Ez számomra felfoghatatlan. Mindig próbáltam őt a helyes útra terelni. Magam mellé vonni, hiszen mellettem, s a többi testvérünk mellett lett volna a helye. De ő mégis Darrent választotta. Minden egyes alkalommal az öcsénk mellé állt… nem tudom, fogalmam sincs, hogy mi jár abban az ostoba fejében. Mit vár Darrentől? Vagy mit akar elérni ezzel?

A múlt akár a kirakós...
- Ügyelj a fivéredre, Kaira. Túl sok időt tölt Darren közelében… túlságosan is a fattyú bűvkörébe került, s ez rossz fényt vet ránk. Tenned kellene valamit, Ciel. – Apám jelentőségteljes pillantást vetett rám, miközben kezét a vállamra helyezte, finoman megszorítva azt. Alig láthatóan bólintottam. Még kisgyerek voltam, de apám mindig nagy hatással volt rám. Mindig minden szavát komolyan vettem és követtem. Nem szegtem meg a szabályait soha.
- Majd figyelek rá. S persze a többiekre is. Darren mostanság próbál játékot kezdeményezni velük. – Magyaráztam, miközben félrepillantottam. Egy kavicsot kezdtem el rugdosni magam előtt a földön, ahogy tovább sétáltunk. A kezét visszahúzta tőlem.
- Tudtam, hogy számíthatok rád, fiam. Épp ezért vagyok rád a legbüszkébb. – Már csak azt nem tette hozzá, hogy én vagyok a legbefolyásolhatóbb. Tényleg naiv voltam. Vágytam az elismerésére, a bíztatására, a dicsérő szavaira. S ezeket mind-mind megkaptam, csak azért, mert úgy bántam Darrennel, ahogyan. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy egyre inkább élveztem azt, hogy elszakítok tőle mindenkit.

Aznap dühösebb voltam a kelleténél. Nem volt jó napom egyszerűen, minden egyes apróságon felidegesítettem magam. S mondhatni, Darren rosszkor volt rossz helyen, ugyanis láttam, hogy újfent a testvéreink közelében van. Beszélni próbált valamelyikükkel, habár az nem érdekelt, hogy mit. Ahogy odaléptem hozzájuk, a karjánál fogva rántottam el a testvérünktől, s löktem a falnak.
- Hát nem megmondtam? Ha még egyszer a közelükbe férkőzöl, avagy merészkedsz, bajok lesznek. Megígértem, hogy nem bántalak, de kezdesz kihozni a sodromból. – Vágtam idegesen a fejéhez minden egyes szót, majd közvetlenül a falba ütöttem ököllel a feje mellett. Tettlegességig sosem mentem el. Sosem. Habár apám azt mondta, az sem érdekelné, ha megütném Darrent, erre mégsem voltam képes. Láttam az idegességet, vagy inkább kétségbeesést a tekintetében. Mintha félt volna. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy remegett. S ez… ez valamiért jó érzéssel töltött el. Éreztem, hogy hatalmam van fölötte. Ezt pedig senki sem vehette el tőlem. A tekintetébe fúrtam a sajátomat, várva a válaszára, ami azonban nem érkezett. Csak hebegett és habogott, mígnem elszakadtam a faltól, s elléptem tőle.
- Gondolkozz, mielőtt újra a közelükbe mész. Ez az utolsó figyelmeztetés, te utolsó kis… - Elharapva a mondatot távoztam, sőt, elviharzottam. Ha maradtam volna, valószínűleg tettlegességig fajul a történet.

- Mondd csak, Kai… miért is törődsz te azzal az ostobával? – A falnak támasztottam a vállam, miközben karbatett kezekkel álltam. Figyeltem, ahogy Kai a tanulás egyfajta változatát űzi éppenséggel, bár meg merem kockáztatni, hogy csak terelésként használta eme tevékenységet.
- Azért, amiért mindenki más átnéz rajta. – Jegyezte meg halkan, miközben a füzetét lapozta. Ugyan válaszolgatott a kérdéseimre, de mégis úgy tett, mintha ott sem lennék, avagy… inkább próbálta jelezni felém, hogy szívódjak fel, nincs rám és erre a témára sem ideje, sem kedve.
- Nem gondolod, hogy joggal nézünk át rajta? Semmi keresnivalója itt. S neked sem lesz, ha továbbra is az ő pártját fogod. Csak úgy szólok, hogy a szüleinknek sem tetszik az, amit művelsz. – A szemeimet forgattam, majd elszakadtam a faltól. Odalépve Kaihoz pedig, egyszerűen csaptam a füzetre hirtelen. A fivérem összerezzent. – Rohadt idegesítő, hogy ennyire más vagy, mint én… - Sziszegtem idegesen, majd összegyűrtem a füzet lapjait, s kitéptem idegességemben. A földre ejtettem.
- Te normális vagy?! – Emelte fel a hangját, mire ráemeltem a szikrázó tekintetem.
- Ha valaki itt nem normális, az te vagy, Malachai Achard… - Hajoltam közelebb hozzá, egy csepp félelem érzet nélkül. Hiszen ő ártott volna nekem…? Ugyan már.

Mivel mindig is azt tettem, amit apámék kértek tőlem, így ők is igyekeztek a kedvemben járni. Néha. Tényleg csak néha, különleges alkalmakkor. Említettem már, hogy egyik születésnapomra egy nagyobb partyt szerveztek? S a különlegesség, avagy maga az ajándék egy lány volt. Táncosnő. Rebecca.
 

Néha elvesznek ütött, kopott, szürke darabjai.



-aláírás-

avatar
Play By :
の Will Tudor

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Sky Palace :: Karakteralkotás-
^
ˇ