Let the darkness lead us into the light
Let our dreams get lost, feel the temperature rise
Belépés
egy új világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Szavak
Egy lélektôl

A játéknak sosincs vége,
csak a hely változik
Szökôkút
írta: Elias Drayton
Pént. Júl. 20, 2018 11:00 am

Bárpult
írta: Victor Sachs
Szer. Júl. 18, 2018 1:59 pm

Nappali
írta: Ashley Hermandes
Pént. Júl. 13, 2018 10:33 am

Paris
írta: Paris
Csüt. Júl. 12, 2018 1:58 pm

Lenore Lazzaro
írta: Ian Drayton
Csüt. Júl. 12, 2018 10:55 am

Homokszemek
a sivatagban
Species
Girls
Boys
Égi
10 6
Földi
2 1
Replikáns
4 3
All
16 10
Lelked
e tükörben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Pént. Jún. 01, 2018 4:59 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Olivia Harsh

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Olivia Harsh   Pént. Május 25, 2018 8:41 am
Olivia Harsh

And I won't let you drowned, when the water's pulling you in
I'll keep fighting


Születési Hely:
2196, Oasis

Faj:
Földi

Rang:
Fosztogató

Otthon:
Változó

Foglalkozás:
Pénzzé teszem amit találok

PlayBy:
Chloë Grace Moretz

A családom...
A család valami olyan dolog amit sosem értettem igazán. Mindenkinek volt mégsem volt igazán senkinek. Nem volt határa, mégsem mondtuk mindenkire hogy a családunk része. Nekem volt egy anyám. Ő a családomba tartozott... állítólag. De én sosem éreztem annak. Nekem sosem volt ő a családom. Ahogy apám sem. Őt nem is ismertem anyám pedig... sosem volt elég összeszedett ahhoz hogy elmondja ki volt az.
De Ő... Már nem emlékszem a nevére de tudom hogy felnéztem rá. Emlékszem a szép szemeire és a nagy mosolyára. Együtt jártunk lopni. Én éppen csak 7 éves voltam mikor ő már 13. Felnőttnek tűnt a szememben. Ajándékot kaptam tőle és vigyázott rám. Ez valami olyasmi volt amit soha nem tett meg értem senki.
Aztán eltűnt. Egy darabig ő volt a családom.. De ő is magamra hagyott.
Így hát... rájöttem hogy jobb nekem család nélkül.

A múlt akár a kirakós...
Meztelen lábaim hangosan csattantak a macskakőveken. Azok úgy lökték ki magukból a forróságot hogy szinte alig tudtunk levegőt venni. Ilyen volt az élet idelent. Forró, hangos, lélekszakító.
Szőke hajam mint vad szél lobogott utánam. Kócos voltam, az arcomon koszfolt éktelenkedett. Megint nem mentem iskolába. De ezzel úgysem törődött senki. A kezeim görcsbe szorultak a frissen ellopott kenyér és gyümölcsök körül ahogy a mellkasomhoz szorítottam őket. Alig fértek el a kezeimben. De nem egyedül terveztem megenni őket. Ketten voltunk... Csak Ő és én.
Hell.
Én csak nyolc éves voltam ő pedig tizennégy de sülve főve együtt voltunk. Olyan volt mint egy testvér. Egy bátty aki vigyázott rám. Ő volt a családom anyám helyett, aki képtelen volt arra hogy úgy szeressen ahogy egy anya szereti a gyermekét. Apám pedig nem volt.
Bár Hell apját látva, nem is bántam.
Kis híján elestem ahogy befordultam a sarkon egy sikátorba.
Alig kaptam levegőt, a forróság és a gutás teljesen a testemre tapasztotta a ruháimat. A tarkómon elkezdett összeragadni a haj az izzadságtól. Tudtam hogy üldöznek de ügyesebb és gyorsabb voltam náluk.
És vártak rám. Oda kellett érnem.
Innen már ismerős úton sétáltam végig a kis búvóhelyünkhöz. Egy régi, elhagyatott malom, aminek már teteje sem volt. De a benti árnyék elég hűvöset adott ahhoz hogy el lehessen viselni a sivatagi nyarat.
És Ő már odabent várt.
Az állán már látszott hogy hamarosan férfivá érik. Vicces volt megérinteni szőrösödő állkapcsát. A mosolya ahogy köszöntött mindent megért nekem.
- Hoztam gyümölcsöt is - újságoltam boldogan és a kis asztalunkra tettem minden zsákmányomat, amit csak a kezeim elbírtak. Néhány alma leesett a porba de gyorsan felvettem őket és az asztalra raktam.
- Én neked hoztam valamit - mondta Hell. A hangja már kissé érdes volt. Meglepve pillogtam rá ahogy a zsebéből kivett valamit. Egy lánc volt, egy ragyogó kék kővel a végén. A legdrágább dolog volt amit valaha a kezemben tartottam.
- Nekem? - kérdeztem nagy szemekkel ránézve.
- Neked - bólintott és felcsatolta a nyakamba a gyönyörű láncot. Sosem láttam szebbet.
Ragyogó mosollyal az arcomon néztem fel rá és azonnal a nyakába ugrottam.
Akkor is megesküdtünk egymásnak hogy örökké együtt maradunk. Hogy mindig vigyázni fog rám én pedig rá. Hogy örökké egy család leszünk.
Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt az életemből.


Forróság volt. Iszonyatos fájdalmas forróság. Az első amit megéreztem hogy mennyire szomjas vagyok. A forró, poros levegő csiklandozta a torkomat, köhögnöm kellett tőle. Éreztem a forró földet a meztelen karjaim alatt. Hol vagyok? Miért fáj mindenem?
Egy emlék kúszott az agyamba. Tiszta volt és hófehér. Kellemes hűvös levegő kúszott az orromba. És fájdalom.
Az emlék hatására összerezzentem és kipattantak a szemeim.
Mintha kést szúrtak volna a szemembe, úgy húztam össze magam a hirtelen ragyogó napfénytől. Fájdalmas élmény volt, de tudtam hogy nem először látom a napot. Tudtam hogy menekültem, de hogy honnan és hogy hova tartok nem tudtam.
Mintha az egész életem egy nagy homályos folt lett volna csupán.
Olivia... Igen ez a nevem de... Semmi másra nem emlékeztem.
- Hé...? Ébren vagy? - hallottam egy karcos mély hangot mire újra összerezzenve húzódtam odébb a hang forrásától. A szemeim kipattantak és próbáltak ráfókuszálni a forró levegőtől meg megremegő arcra.
Határozott vonások, sötét szemek és haj. Láttam már... mégsem ismertem fel. Egy fiatal férfi volt.
- Hogy kerültél ide...? Hé ne nézz már így, segíteni akarok... - nyújtotta ki felém a karját.
Észre sem vettem hogy zihálok. Menekülnöm kellett. Tudtam...
És... zúgást vártam. Nem tudtam milyen zúgást de az elmémben kis repülő robotok jelentek meg.
Jöttek utánam. Jöttek értem.
 

Néha elvesznek ütött, kopott, szürke darabjai.

Fosztogató

avatar
Play By :
Chloë Grace Moretz

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Olivia Harsh   Hétf. Jún. 18, 2018 11:38 pm
Üdv köztünk!

Olivia Harsh

Olivia... tudod megannyi történetet tartogatok neked. Megannyi élmény. Megannyi könny. Megannyi mosoly és bánat. Mindet rád zúdítanám. Az összes sebhelyem éles, hideg fájdalmát. Mert te vagy a családom. Te vagy az a személy az életemben, aki az otthont jelenti. De elvesztettük egymást. Mára fogalmam sincs merre jár az otthonom. Merre jársz. Csak remélem, hogy egyszer rád találok. Talán egyszer találkoztam veled. Talán te voltál. Legalábbis remélem igen... Nem tudnám elviselni, ha bármi is történt volna veled. Ha hiába keresnélek. Ha sosem találnálak. A nyaklánc emlékeztet rád. Egy kék nyakék, ami tartja bennem a lelket. Évek óta kereslek. Talán évekig foglak még. Talán ma mégis megtalállak...

Imádtam! El se hiszed, hogy mióta vártam már rá, hogy megérkezz. Annyi mindent akarok még, és annyi mindent tervezek. Veled! Bár már most látom, hogy nem lesznek elvonási tüneteink. Végülis rendesen rá fogunk függni a sztorira... A játékra. Ezzel a plottal. Mi sem könnyebb.... Szóval, foglaló és irány a játék!  L.L






The Devil whispered in my ear You are not strong enough to withstand the storm
Today I whispered in the Devils ear

I am the Storm








Fosztogató

avatar
Play By :
Michael Trevino

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Olivia Swan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Sky Palace :: Labor :: Teremtményeink :: Földiek-
^
ˇ