Let the darkness lead us into the light
Let our dreams get lost, feel the temperature rise
Belépés
egy új világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Share | 
 

 Könyvtár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Könyvtár   Vas. Május 27, 2018 8:06 pm
***
Admin

avatar

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://skyfall.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   Pént. Jún. 15, 2018 11:43 pm


Hátrahagyottak


Connor & Mary Ann
Mondhatnám azt, hogy életem egyik legjobb döntése volt az, hogy igent mondtam arra a bizonyos telefonra. De akkor egy hatalmasat hazudnék. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megterhelő lesz számomra, hogy minden nap látnom kell őt és beszélnem vele. De mégis mosollyal az arcomon játszom el minden nap, hogy semmi se fáj és minden a legnagyobb rendben van. Hány év eltelt már azóta, hogy nem vettem neki fel a telefont, hogy szavak nélkül eltűntem az életéből. Mégis a sors úgy hozta, hogy most újra mellette vagyok, igaz másik minőségben mint előtte. Hogy hiányoznak azok az idők? Nem vagyis igen. Akarom mondani, talán. Az érintése, nekem szánt mosolya és mindig csillogó szemei, önfeledt nevetése. Ezek mind igen, viszont a fájdalom és az úr, ami éket vert kettőnk közé, az egyáltalán nem, Néha sok olykor meg kevés voltam a számára.
Most viszont a titkárnője vagyok, a jobbkeze, aki minden titkának a tudója. A papírjait rendezgetem minden egyes nap, szólok neki, ha találkozója lesz. Ma is így tettem, egy elég befolyásos úr jött hozzá látogatóba kora délutáni órákban. A nevére már nem is emlékszem, nem az én feladatom, hogy mindent megjegyezzek, arra ott van a számítógép vagy a határidőnapló. Annyi a feladatok, hogy átadom a szükséges információkat és iratokat. Ezt követően, amilyen gyorsan csak tudom elhagyom a dolgozószobát, hiszen semmi keresnivalóm sincs ott, meg amúgy sem akarok a kelleténél több időt vele tölteni. Így a könyvtár rejtekén találok magamnak egy kisebb nyugalmat, az ajtót bezárva magam mögött nagyot sóhajtok. Kezembe veszek egy könyvet, ami talán majd megnyugtatja lázasan kattogó elmémet és kavargó érzéseimet. Ahogy felpillantok realizálom, hogy mégsem vagyok egyedül, hiszen velem szemben áll egy férfi.
- Öhm, bocsánat! Azt hittem egyedül vagyok, nem akartam zavarkolódni - kezdek bele a magyarázkodásba, majd egy kicsúszó tincset tűrök a fülem mögé. Ahogy jobban szemügyre veszem a férfit rá kell jönnöm, hogy túlságosan tökéletes ahhoz, hogy ember legyen. Merev, akár egy robot. Mégis leküzdöm a hirtelen támadt ijedtségemet és közelebb lépdelek az idegenhez.
- A nevem Mary Ann, Mr. Drayton titkárnője vagyok. Önben kit tisztelhetek? - nyújtom felé a jobbomat köszönés képpen, miközben képtelen vagyok levenni róla a pillantásomat. A hirtelen támadt félelmemnek nyoma sem maradt, kedvesen mosolygok a férfire. Első ránézésre érdekesnek tűnik. Vajon replika vagy csak egy szimpla testőr?

lots of word┃How does it moment last forever┃bocsánat mindenért  nincsitt  ┃
Elit

avatar
Play By :
Anne Hathaway
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   Szomb. Jún. 16, 2018 7:48 pm


Making contacts

Teljesen átlagos napnak ígérkezett. Mint mindig, most is kora reggel, négy órakor kapcsoltam ki az éjjeliszekrényemen lévő ébresztőt. Gépiesen, egyetlen határozott mozdulattal nyúltam gombjáért és felnyílt szemhéjaimat a robotizált reggeli rutin követte. Felültem az ágyon, majd letettem mezítelen lábfejeimet az alatta is elterülő szőnyegre. Balommal kiszedtem csipáimat és elindultam a fürdőszobába felfrissülni. Minden nap ugyanaz, még lefekvés előtt sem változik semmi, csupán a kiindulás helye és a megérkezés célja. Másodpercre pontosan meg tudom mondani, hogy mennyi időt vesz igénybe, míg a tökéletesre vasalt ruháimat magamra öltöm. Egyetlen kósza ráncot nem hagyok az anyagon, még arcomon sem. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. Precízen, gondos munkával, ugyanakkor a lehető legrövidebb idő alatt készülök el. Mindig ugyanazt viselem, látszatra. Az igazság az, hogy öt, teljesen megegyező szabású és színű viseletem van; fehér ing, sötét nadrág övvel és hozzá illő, egyedi szürke kabáttal. Ezenfelül van egy valamivel eltérőbb kialakítású, szintén speciális tervezésű szettem, abból kettő egyforma, ha különleges alkalomra kellene elkísérnem a gazdámat, valamint az óvatosság kedvéért két, majdnem fekete pizsamát kaptam amik valójában sötétkékek, mint az éjszakai égbolt. A helyzet az, hogy az összes alsóneműm és zoknim is teljesen egyhangú, mint a fekete elegáns cipőim. Egyedül nyakkendőből van néhány különböző színű, mintájú darab. Ami azt illeti, nekem nincs is szükségem arra, hogy hatalmas ruhatárral rendelkezzek. Megszokott, ápolt, tökéletességre törekvő és azt el is érő, precíz megjelenés jellemez és ebből sohasem adok alább, már-már elvárás irányomba mind a körülöttem lévők mind magam részéről. Noha, így mindig felismerhető vagyok, eddig sosem jelentett akadályt a tömegben való elvegyülés. Ötven százalékban. Egyszer a gazdám mondott erre valamit, hogy mi lehet a probléma, de nem értettem az általa használt szavakat, pedig nem használt másik nyelvet.
A mai napon sem festettem különben, önmagam voltam már amennyire egy replika ez elmondhatja. Mint mindig, most is nálam volt a szolgálati fegyverem, természetesen úgy, hogy a kíváncsi szemek ne vegyék észre, de ha szükség lenne rá hamar elő tudjam rántani. Értékes másodpercek múlhatnak ezen. A Drayton birtokon volt találkozó reggeli után, pontban tíz óra huszonkettő perckor. A gazdám, akit immár tíz éve szolgálok Charles H. Walsh egyik berögződése volt, hogy sosem kerek időpontban, ám annál pontosabban jelent meg mindenhol. Ezt tiszteltem benne, előnyös tulajdonságának tartottam. Ahogyan ő is megfogalmazta: „Az ember hajlamos elkésni a kerek megbeszélésekről, de ha valaki egyszer egy szokatlan időpontot kér, mindig pontosan a megbeszéltek szerint jelennek meg. Egyszerűen kíváncsiak miért pont akkor.”
Az ajtót egy szolga nyitotta ki. Még a bejáratnál utasításba kaptam, hogy foglaljam el magamat, mivel nem szükséges ott állnom a két tárgyaló fél feje felett. Mr. Walsh amikor udvariasan fogalmaz és lágy hangon szólal meg akkor is parancsokat osztogat, mindegy milyen a szóhasználata. És, sosem ismétli önmagát. Egyetlen egyszer tett kivételt, néhány évvel ezelőtt. A saját szemeimmel láttam milyen súlyos következményekkel jár, ha ily’ módon kiborul.
Absztrakt mintás nyakkendőmet egy nyakkendőtűvel tűztem fehér ingemhez. Néhány pillanatig az előszobában nézelődtem, elemeztem a berendezést, mígnem a minket beengedő szolgálóhoz fordultam és megkérdeztem, hogy merre találom a könyvtárat. Először jártam itt, én mégis tudtam ennek a helyiségnek a létezéséről. Ostobaság lett volna az ellenkezősét feltételezni, minden valamire való gazdag házában van egy kisebb vagy nagyobb szoba tele könyvekkel. Ha nem is olvasnak hát pusztán erőfitogtatásból. Ez is hozzá tartozott elit körükhöz.
Alig lehettem benn pár perce, a sorok között jártam, mikor hallottam az egyik bejárati ajtót nyílni. Elindultam a hang irányába és amint megláttam az embernőt rögtön megtorpantam. Kihúzva magam, mint mindig, és ahogyan azt az illem megkövetelte én köszöntem elsőként.
— Üdvözlöm. — hangom kifejezéstelen és érzelemmentes volt, ugyanakkor kézzelfogható volt benne a tapintatosság és tisztelet. Azt hiszem, megijeszthettem. A lehető leghalkabban léptem mögé és emiatt olyan hirtelen fordult meg, hogy egy pillanatra azt hittem sikoltani fog. Halk léptek. Szakmai ártalom.
— A nevem Connor. — mutatkoztam be én is, ám nem fogadtam el kézfogását. Nem vagyunk egyenrangúak. Ő számít, én pedig nem. De, udvariatlanság lett volna nem viszonozni a gesztust, így hát alig észrevehetően, közben mégis ügyelve rá, hogy a Kisasszonynak feltűnjön, meghajoltam. Amint felegyenesedtem folytattam a beszédet, noha arcizmaim nem sokban egészítették ki a szavakat, hiszen, én nem vagyok emberi lény. Én nem érezhetek és nem is közölhetek információt oly’ széles spektrumban, mint ők.
— Michael Drayton titkárnője, valóban. Én Charles Walsh testőre vagyok. Örülök a találkozásnak. Kérem, engem nem zavart meg semmiben. Ha gondolja, távozom. — ajánlottam fel számára a magányt, hiszen nem azért jött ide, hogy társalogjon valakivel. Semmi esetre sem szeretném zavarni őt jelenlétemmel és ez szavaim milyenségéből érezhetőek is voltak, annak ellenére, hogy hangszínem semmit sem változott, mintha végig egy bevásárló listát olvasnék fel, valahogy mégis ott lapul az udvarias tisztelet és alázat közvetítése irányába. Szelíd közöny. Lassan, érthetően fogalmazok, beszélek, mintha csak attól tartanék nem érti meg szavaim. Az igazság az, hogy ez a részemet képezte. Az örök nyugalom, mintha mindig mindenre ráérnék és lenne időm kiejteni ezeket a hangokat, amik végül egy folyamat végén beszéddé formálódnak.
Egy gép vagyok, feláldozható. Nem egyéb.

○ music ○ 810 ○ note ○


Katona

avatar
Play By :
Bryan Dechart
Age :
32

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   Kedd Jún. 19, 2018 12:42 am


Hátrahagyottak


Connor & JMary Ann
A napjaim mégsem olyan fényesek, mint amire gondoltam az elején. Minden reggel felveszem a kis kosztümömet, kontyba fogom rendezetlen fürtjeimet és magassarkú cipőbe bújtatom a lábaimat. Mindehez magamra öltöm a már megszokott mosolygós álarcomat. Hiszen hatalmas megtiszteltetés, hogy a város vezeőjének lehetek a titkárnője, bár nekem ez inkább maga a földi pokol. Túlságosan sokat jelent számomra Michael, ahhoz hogy csak úgy eltudjak menni egyes dolgok mellett.  A múltunknak súlya van, amit az idő sem másíthat meg.
Mégis egyenes vállakkal, kedves mosollyal az arcomon mondom el neki a napi teendőket, világosítom fel az ügyfelekről, mintha mi sem történt volna. Abban a pillanatban, ahogy átlépem a palota kapuját magam mögött hagyom az össze problémámat és félelmemet. Nem tehetem meg, hogy elgyengülök, ahogy azt sem, hogy összeomlok, erősnek kell maradnom, magamért. A szívesen hevesen kalapál, ahogy elhagyom a dolgozószobát. Egyetlen helyet ismerek ebben az istenverte házban, ami minden egyes alkalommal megnyugtat. A könyvtár számomra olyan, mint a nyugalom szigete, egy darab paradicsom, maga a mennyország, ami magához ölel és hagyja, hogy folyton kattogó elmém elcsendesedjen. Mióta itt dolgozom egyetlen lelket sem láttam még a könyvtárban, sőt biztos voltam benne, hogy csak dísznek használják. Bár ködös emlékeim vannak arról, hogy Michael régen olvasott, amint ideje engedte. De nem gondolnám, hogy fiai követték eme jó szokását, hiszen a világunk ahhoz túlságosan sokat fejlődött. Először össze kell szednem a gondolataimat.
Vajon mikor jöhetett be ez az idegen, aki velem szemben álldogál? Még csak a lépteit sem hallottam, pedig a férfiak többsége általában hangosan jelzi jelenlétét. Viszont ő túlságosan tapintatos és tisztelettudó, így arra következtetek, hogy vagy alsóbb rangú vagy nem is emberi lény.  Még nem tudom melyik eshetőség áll fenn. Előbb ő köszönt, mire képtelen vagyok befogni a számat és magyarázkodni kezdek. Aztán erőt véve magamon újra felveszem a megszokott álcámat és bemutatkozom neki, illemtidően a kezemet nyújtom felé. A bemutatkozást viszonozza, viszont a kezemet nem hajlandó megfogni. Udvariatlan. Éppen kioktattam volna finoman, mikor óvatosan meghajol előttem. Ujjaim már  a ruhám szélével babaránlan, hogy kellőképpen leplezni tudjam a zavaromat, hiszen az ember ritkán találkozik hozzá hasonlóakkal. Tulajdonképpen mi is ő? Felegyenesedve folytatja a mondandóját, minden egyes rezdülését figyelem, de alig lehet észre venni, hogy mozdulnának az izmai, pedig beszéde tiszta és artikulált. Szavaimat elismétli, mintha magát is megakarná győzni a titulusomról, ugyanakkor olyan, mintha az adott szöveget magába plántálná. Aprót biccentek, jelezve felé, hogy tudom kinek a testőre. Ezzel nem sokat segített, hiszen még mindig nem jöttem rá, hogy replika-e. Tisztában vagyok vele, hogy a Kerub milyen poklot rejt magában, hogyan képezik ki a katonákat és azok az idők során mivé válnak. Ugyanolyan gyilkológépek lesznek, mint a replikák, akiket úgy teremtenek. Iszonyatos az egész. Látni, hogy egy-egy élet milyen gyorsan tönkre megy annélkül, hogy lenne bármi beleszólása is. Gondolataimból szavai zökkentenek ki, figyelmes, mégis mintha egy előtte lévő láthatalan listát olvasna fel.
- Kérem, ne! - egyetlen lépéssel átszelem a kettőnk közötti távolságot, megfogom a karját, hogy ezzel is maradásra késztessem - Maradjon - teszem hozzá, miközben a vonásait szemlélem. Van benne valami halálos nyugalom, ami rám is hamar átragad, mintha mellette biztonságban lennék, annélkül, hogy bármit is tudnék róla. Ez távol áll mindenféle romantikus dologtól, inkább abban merül ki, hogy nyugodt szívvel rá merném bízni akár az életemet is. Mikor realizálom magamban, hogy még mindig az alkarját fogom, egyből el is engedem és bocsánatkérően pillantok rá.
- Ha már így összefutottunk, beszélgessünk egy kicsit - invitálom elég gyatrán, miközben odébb lépek, hogy letudjak ülni az egyik kényelmes fotelba - Kérem foglaljon helyet Connor - mutatok a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra. Tisztában vagyok vele, hogy nem kellene ilyeneket tennem, hiszen nem lakom itt, ugyanakkor töltöttem ebben a házban elég éjszakát ahhoz, hogy legyenek különböző kiváltságaim.

„ Fontosnak tartom, hogy az ember változzon, mindig újakat, frisseket fedezzen fel önmagában, és ehhez kellenek ezek az inspiráló találkozások. ”

Elit

avatar
Play By :
Anne Hathaway
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   Pént. Jún. 22, 2018 7:06 pm


Making contacts

Ahogyan a szívverés egyenletességének megőrzése, úgy a fájdalom és más külső kellemetlenségek is — mint az esőben álldogálás ernyő nélkül vagy a hideg és meleg hőmérsékletkoncentrációnkat romboló ereje — ezek egy bizonyos mértékű figyelmen kívül hagyása is tanulható. Egy részét belém plántálták, akár egy kódot. Egy sor algoritmust. Ugyanakkor rengeteg egyebet saját tapasztalat útján kellett elsajátítanom, az eleve megszerzett, velem született tudást pedig gyakorolnom szükségeltetett, hogy ne éles helyzetben döbbenjek rá: félresikerültem. Nem engedhetek meg magamnak egyetlen egy bukott küldetést sem. Az meghibásodásomat jelentené és gazdám okkal küldhetne lecserélésre. Néha, úgy érzem, amikor a viselkedésemről beszél és az abból adódó emberekkel történő társalgásaim kisebb-nagyobb negatívumairól, mintha rossz lennék. Igyekeztek tökéletessé formálni, noha a világ és maguk az emberek közel sem állnak hozzá. Az én hibám… hogy is fogalmazott Mr. Walsh? „Túl merev vagyok.” Nem értem. Minden helyzetet igyekszek a lehető legkülönfélébb módon kiértékelni és megválogatni a lehetőségeimet. Aztán mindig hozzáteszi: „Ettől a hibádtól eltekintve tökéletes vagy. Sőt! Ez tesz azzá. Azok a faszok remek munkát végeztek! Tökéletessé teremtettek, Connor, és ezért vagy borzalmas társalgó partner.” Ezután mindig tölt magának egy pohárral és e szavakkal zárja le, mielőtt távoznék a szobából: A tökéletesség erősen túlértékelt manapság és rém unalmas.
Ezen emlékkép suhant át elmémen, mikor befejezve szavaimat a nálamnál valamivel alacsonyabb titkárnőre emeltem barna íriszeimet. A saját kimértségemmel ellentétes, mint a legtöbb ember. Azt hiszem, ő is azon kevesek egyike, aki nem jött rá azonnal kilétemre. Hirtelen lépett közelebb, egyenesen bele az úgynevezett személyes szférába és megragadta egy kellően határozott, önkénytelen mozdulattal alkaromat. Meg sem rezdültem a másodpercek hevessé vált szemcséi alatt. Mintha mi sem történt volna. Pedig történt. Enyhén mozdítottam fejem, de nem lefelé, alig egy centit oldal irányba az engem megragadó kéz felé. Íriszeim lesiettek egy másodpercnyi idő erejéig, ám szinte azonnal a nő felsőtestének vonalát követve visszatértek arcának vonásaihoz és tekintetéhez, mely engem fürkészett. Koponyám is követi pillantásom és ettől az apró mozdulattól eltekintve mást nem felelek reakciójára. Türelmesen, szótlan várom, hogy végül összeszedve magát elengedjen. Enyhén megszorította alkarom. Nem fájt, közel sem. Egyszerűen éreztem egy egészen apró nyomásnövekedést, ami nagy valószínűséggel Miss Willson tudatalattijának műve. A test olykor sokkal többet elárul, mint a szavak, és a kettő egymásnak számtalan alkalommal ellentmond. A középkorú nő barna íriszgyűrűibe bámultam melyek körbe ölelték fekete szembogarát. Akarta, hogy maradjak. Annak ellenére is, mostanra könnyedén realizálhatta kilétemet, ami az emberektől rögtön távolságtartó magatartást vált ki, esetenként ellenszenvet.
Fejemmel, tekintetemmel követem mozdulatait miként lép odébb és közelíti meg az egyik fotelt, amelyre le is ül. Közben szól, hangja visszaverődik a könyvtár robusztus csendjén át és megtör mindent ami a helyiséghez köthető fogalom lenne. Az üresség eltűnik, de belőlem nem.
Utána fordulok testemmel. Mozdulataim tiszták, egyenletesek és a lomhaság sem csúfítja szépséget előidéző határozottságát. Közelebb lépek egyet, kettőt míg el nem érek a vele szemben lévő ülőalkalmatosságig. Ám, nem foglalok helyet. Lenézek a bútordarab ölére, majd barna tekintetem a nőre emelem. Nem szólok, csendesen állok néhány másodpercig. Végül körbe nézve az ülőhely elé lépek és elfogadom a meghívást. Egyenes háttal dőlök hátra és tenyereim combjaimra helyezem. Oldalra fordítom fejem, az egyik polcsorra kúszik pillantásom, majd ismét egyenesbe helyezem magam, hogy figyelmem az embernőnek szenteljem illetve, kérésének eleget téve szóra nyissam ajkaim.
— Szeret olvasni? Vagy a csend miatt jár ide? — érdeklődöm változatlan hangszínnel és arckifejezéssel.

○ music ○ 539 ○ note ○


Katona

avatar
Play By :
Bryan Dechart
Age :
32

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   Hétf. Júl. 02, 2018 10:13 pm


Hátrahagyottak


Connor & JMary Ann
Látom, ahogy a szemeivel követi a mozgásomat, aztán elkapom róla a tekintetem, hogy letudjak ülni az egyik kényelmes fotelba. Csilingelő hangomat hallatom, mely olyan akár egy lágy csengő hangja, mégis úgy tánik, mintha kiabálnék, hiszen hangom beteríti az egész könyvtárszobát. A beszélgetőpartnerem nem olyan cserfes, így a külső szemlélők számára olybá tűnhet, mintha egyedül elnnék és magamban beszélnék. Csináltam már ilyet, hiszen mikor írok félig hangosan olvasom vissza a soraimat, majd a részleteket elemezve próbálom összerakni a következő cselekményt. Legalábbis ezt tettem, míg még az írásnak szenteltem az életem, de annak vége. Az előttem lévő lény közelebb lépdel, de nem szándékozik leül, olyan mintha magát kevesebbnek gondolná nálam, Lehetséges, hogy így van, hiszen robotként viselkedik annak ellenére, hogy a külseje emberi. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy egy replikával vagyok együtt. Az ülőalkalmatosságra néz, majd újra rám pillant. Nem vagyok hajlandó kinyitni a számat, míg helyet nem foglal. Olyan írott és íratlan szabályokhoz ragaszkodok, melyek hozzám nőttek az évek során. Végül helyet foglal velem szemben, mire egy kellemes mosoly jelenik meg a szám sarkában. Körbe pillant, így én is ugyanezt teszem, míg nem a pillantásom megállapodik egy bizonyos kövön, mely többször a kezeim közé került Michaelel töltött idő alatt. Meghallom a hangját, így felé fordítom a fejemet. Arca merev, hangja pedig színtelen, mintha nem is élne igazán. Milyen szomorú lehet egy replika élete? Semmit sem éreznek igazán, csak bábok, arra teremtettek, amit beléjük programoztak.
- Mindkettő. Manapság a csend miatt keresem fel ezt a helyet, de az olvasás az egyik kedvenc hobbim - fel is kelek, hogy az előbb szemlélt polchoz lépdeljek - Ez az egyik kedvencem - Connor elé lépdelek, hogy átnyújtsam neki a poros könyvet. Vaskos, régi lapjai már megsárgultak, engem mégsem zavart soha. Sőt! Jobban szeretem azokat az ősrégi könyveket, melyek még a világunk előtt születtek. De ezt a könyvet a mű miatt is szeretem, melynek a fedőlapján gyönyörű betűkkel kivehető a címe; Elfújta a szél.
- Ez egy romantikus, történelmi könyv, mely még a világunk előtt született, nagyon érzelmes és a cselekménye sem vontatott. Tudja én magam is író vagyok - az utolsó mondatot inkább csak suttogva mondom, míg zavaromban egy tincset a fülem mögé tűrök. Közebn hátrálok és vissza ülök az előbbi helyemre. Elgondolkodva tekintek körbe, hogy végül a pillantásom a férfin állapodjon meg.
- Ön szeret olvasni? Vagy véletlen tévedt ide? - teszem fel a majdnem ugyanazt a kérdést, amit ő nekem nem olyan régen.

„ Fontosnak tartom, hogy az ember változzon, mindig újakat, frisseket fedezzen fel önmagában, és ehhez kellenek ezek az inspiráló találkozások. ”





We don’t have to say sorry,
words are too heavy.

Sometimes love is unspoken.







Elit

avatar
Play By :
Anne Hathaway
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   Vas. Júl. 08, 2018 3:35 pm


Making contacts

Kihúzva magam ülök a fotelban. Vonásaim letisztultak, arcvonásaim alig mozdulnak miközben rögtön két kérdést is intézek a velem szemben helyet foglalt nőnek. Hangszínem változatlan, olyan, mint korábban. Ugyanakkor nem rideg annak ellenére sem, hogy élettelennek hat. Inkább enyhén barátságos, közvetlen a hang, mely elhagyja torkomat és mégis tökéletesen illik tartásomhoz, megjelenésemhez. A maga kettősségével válik kellemessé és taszítóvá egyszerre, így az ember nem tudja eldönteni inkább társalogna velem vagy csak csendesen fürkészné semmit mondó izmaim.
Ajkait szóra nyitva felel, majd megemelkedve egy polcsorhoz lépve finom ujjai közé vesz egy könyvet. Ma már a könyvek igen ritkának minősülnek. Minden digitálissá vált. Érintőképernyőn jelennek meg az újságok, magazinok, hírek és minden más szórakoztató jellegű cikk is. Az emberiség magasan előre lépett a fejlődés útján, folyamatosan ível felfelé technológiai fejlődésében, miközben rögeszmésen kapaszkodik néhány régi, megszokott dolgához. Legfőképpen a rossz szokásokat nem tudják levetkőzni magukról és nem törődnek egymással sem, nemhogy a környezetükkel. Önmagukat roncsolják szét, sosem volt fontos számukra más önmaguknál bár saját testi egészségükkel továbbra sem törődnek. A való értékek kihalnak és az egykor fényes hagyományokat, jó szokásokat talán már csak odalenn tudják elmesélni utódaiknak azok, akik még tudjuk mit jelentenek a múló értékek és hogyan kell egymásról gondoskodni. Replikákba programozzák azt, amit ők lassanként elfelednek, alantas munkákat, szemét szedést bíznak klónokra holott észre sem veszik, ők maguk a hulladék. Vajon tényleg így van? Vagy az öregséggel bölcsebbek lesznek, de akkor már késő bármin is változtatni? Nem. Változni vagy jót cselekedni… bocsánatot kérni sohasem késő.
Balommal a nekem nyújtott könyvet átveszem. Magam felé fordítom, elolvasom a címét és a magam lomhaságával felcsapom azt. Lapjai megsárgultak az idő vasfoga által. Azt jelenti, hogy a lapok kezdenek tönkremenni, elsavasodni és idővel teljesen szét fog esni az egész. Nem marad más utána csak kidobni való anyag, mely még tűzgyújtásra se érdemes. Ahhoz, hogy meglehessen őrizni gondozni kell, időt kell rá fordítani, ápolásra szorul, mint bármi más. Van rá mód, hogy a savasság eltűnjön, a lapok megfiatalodjanak és a tartalom ne vesszen el, ám ahhoz szakemberkel olyan tanulmányokkal és gyakorlattal mely ma már hasztalannak bizonyul. Talán akad még valami az egyik égi városban, aki helyrehozhatná. Esetleg a földön.
— Valami szent, lélegzetelállítóan édes, csodálatos érzés élt a szívében, amely csak nőtt, nőtt a magára kényszerített némaság hosszú napjai alatt és emlékekből meg reménységből táplálkozott. — idéztem a könyvből úgy, hogy az már csukva volt kezeim között. A mondat elején még a borítót bámultam barna íriszeimmel, ám a végére felemeltem tekintetem és egyenesen belenéztem az időközben helyet foglalt nő tekintetébe, miután ő maga elmondta milyen olvasmányt adott át nekem. Rengeteget olvasok. Különösen azokat amelyek mindössze porfogónak díszelegnek a gyűjtők polcain, hiszen számukra csak sok nullát érő trófeák, mellyel saját előkelőségüket igyekeznek bizonygatni, holott nem veszik észre minél jobban verik saját mellkasuk és minél hangosabban szól hangjuk annál kevesebbet érnek valójában.
Miután elhallgatok egy pár másodperces néma csend után visszakapom saját kérdéseimet. Mielőtt felelnék rájuk a rám jellemző nyugalommal és úgynevezett lassúsággal, ráérősen állok fel még mindig az Elfújta a szél című olvasmányt fogva. Odalépek vele korábbi helyére és visszateszem oda, ahonnan a titkárnő elvette. Pillantásom átvándorol néhány könyvgerincen, az előttük porosodó polc lapján, majd elindulok egy másik sorhoz. Mozgásom nem vontatott, noha tartásom végig egyenes már-már merevnek mondható még sem olyan, mint egy élettelen roboté. Folyamatosan siklanak izmaim, noha minimális energia felhasználásra törekszem, így arcizmaim is szinte kifejezéstelenek. Az újabb sorba érve itt is körbenézek, és csak eztán nyitom válaszra ajkaim.
— Azt hiszem, a választ már tudja. — fordítom fejem a nő irányába és vissza — A könyvtár csendje segít a gondolkodásban és több, mint egy üres, berendezetlen szoba. — teszem hozzá, majd tekintetem hirtelen megakad egy olyan könyv gerincén, mely olyannyira megkopott már, hogy a rajta lévő feliratot elolvasni se lehet. Mellette lévő társai szintén ilyen állapotban voltak sorakoztak így tudni lehetett, egy adott könyv összetartozó példányai ezek. Több kötetes mű. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy karom a magasba emelve elérhessem őket. Nem volt egyszerű megragadni a gerincet és lassan, óvatosan kihúzni a többi közül, de sikerült. Testsúlyom visszakerült a helyére, újfent telitalpon álltam. A por vastagon belepte, borítója teljesen kivehetetlen volt. Lefújtam róla némi koszt, gondosan nyitottam fel a kemény fedelet, mely recsegve, ropogva adta meg magát. Kifejezetten rossz állapotban volt, a nyomatott betűk egy részéről teljesen kikopott már a tinta, de a belső oldalon lévő első lap még őrizte a címet: Háború és béke.
Nyugtáztam magamban, hogy már olvastam és igen ritka egy példány, olyannyira, hogy saját gazdámnak csak a második kötet van meg, így se az első se a harmadik, de még a negyedik sincs benne tudásomba, ám azzal kellett beérnem, amivel Mr. Walsh rendelkezett. Kár, hogy ezen darabok is olyannyira az idő áldozatául estek már nem lehet őket elolvasni anélkül ne lennének hiányos részek vagy a könyv ne válna hamuvá kezeink között. Ezért is csuktam be óvatosan, majd emelkedtem meg ismét és ügyelve arra, ne legyen nagyobb baja visszacsúsztattam helyére.

○ music ○ 805 ○ note ○


Katona

avatar
Play By :
Bryan Dechart
Age :
32

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Könyvtár   
Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Konoha könyvtára
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» A Könyvtár
» Brooklyn Közkönyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Sky Palace :: Caelest :: Otthonok :: Drayton Palota-
^
ˇ