Once Upon a Time...

...Volt egyszer egy hatalmas nagy család; ranggal, hírnévvel, és örökösök tömkelegével. Megannyi édes kis tesóval, s számtalan nagyobbal övezve. Többek közt egy ikerbáty, ki lépten-nyomon követte szülei áldott szavainak tanácsát. S volt persze a legkisebb, a legjobban megsértett -, egy féltesó -, aki az égvilágon nem tett semmit, és mégis ő kapta a legtöbb ütést. Pofonokat, brutalitást, üvöltést... Sebhelyek... mély, igencsak mély hegek.
Képzeld el, hogy ez a család tökéletes. Minden addig a pontig nagyszerű, míg az apa meg nem csalja a feleségét. S hogy ki tenne ilyet? Hát a drága faterom. Ki más is volna ily' síkbolond? Félrelépett, lett belőle egy gyerek, majd felhozta közénk. Ismétlem: közénk. Pusztán annyi volt a bűne, miszerint világra jött, s ezért szenvedések sorait kellett tűrnie. Hiába minden igyekezet, ellenvetés, ha nem engedték... Bármit tettem, nos.. eltiltottak, elém álltak, és lefogtak.
Megakartam védeni ettől, sőt kiállni mellette, de már késő volt. Minden cselekedet semmitérő létet mutatott. Ugyanis anyámék szobafogságra szánták a sorsom, napi huszonnégy óráját folytonossággal, a testvéreim játszottak, örültek, s nevettek. De, ha bárki is közeledett volna a "fattyúnak" csúfolthoz, akkor annak a kisebbik itta meg a levét. Emlékszem Ciel-re, miként tette pokollá az öcsénk életét, csak mert a szüleink szava szentségét előbbre nézte, mintsem a tényeket. Szólhattam volna neki, hogy a háttérben mi lappang, de nem tettem. Túl makacs volt, és konok, meg egyébként is... nem az én osztályrészem a fegyelmezése. Tanuljon meg saját magától tájékozódni, azért lenne a fejében az az agy, mármint... hogy gondolkozzon, amíg még tud, s teheti. Bár.... anyámék annyira naivan beetették, miként egy évtized lesz mire feleszmél. Milyen kár! Mily' csalódás..
Minden tiszteletem, Kill-é, de komolyan. Ő kibírta azt a sok évnyi kínt, miközben rengetegszer szenvedett, és az elméje nem hullott szét darabkákra, de bezzeg nekem. Ja, igen, elfelejtettem mondani, de igazából; elgurult a gyógyszerem. Ám, nem tagadom ezt, sosem tagadnám le. Olyan jó, ahogy a szavak összevisszaságok, ahogy az értelmetlenségek előtörnek belőlem, s ahogy... ahogy porrá omlik minden körülöttem.
Kik tették?
A szüleim...
S hogy mivel?
Szintén kínoztak, bár kevesebbszer, de én..
Én túl gyenge voltam, és végül összeomlottam.