Megint ugyanaz az arc jelent meg álmomban. Megint ugyanazok a vonások, ugyanaz a hang ugyanazok az érintések. Aztán egy pillanat alatt váltak semmivé az ujjaim alatt. Ahogy a valóságban is. Egy pillanat alatt tűnt el minden ami számított, ami kicsit is a földön tartott.
Már ha beszélhetünk földön járásról az esetemben. A legmagasabb, legpompásabb égi városban éltem egész életemben. Mindenem megvolt amire csak vágyhatok és én ki is használtam ezt.
Nem pont úgy éltem ahogy egy küldött fiának... egy leendő küldöttnek kéne dehát... Ez vagyok én.
Nem tudnék olyan lenni mint Elias. Komoly és felelősségteljes. Néha gyűlöltem azért mert ő olyan amit tőlem elvárnak. Ő pedig tudtam hogy gyűlölt azért amiért az voltam aki ő akart lenni. Az idősebb fiú... Az örökös...
Láttam az arcán.. Láttam most is azokban az enyémhez hasonlító kék szemekben, hogy irigy.
Sokmindenben lehet irigy rám mondjuk... de ez is egy közülük.
És most... ajándékot kaptam. Nem volt ünnep, nem volt semmilyen alkalom amire ilyen drága ajándékot kaphatnék... most mégis... Együtt sétáltunk a nagyterembe hogy megkapjam az ajándékomat.
Némán ballagott mellettem, de tudtam hogy sokmindent mondana. Kíváncsi vagyok hogy akkor már sejtett-e valamit... Vajon volt fogalma arról hogy mi vár a dobozban?
Vajon azt latolgatta hogy fogok reagálni?
Ahogy beléptünk a terembe apánk nagy mosollyal fordult felénk. Láttam rajta hogy izgatott. Mellette egy óriási fadoboz.
- Fiam! - fogta meg a karomat. Alig pár centivel volt magasabb mint én de az ő arcán az enyémmel ellentétben izgatott kifejezés ült. Én csak összevont szemöldökkel néztem rá.
Tőle örököltem a vonásaimat, a szőke hajamat. Elias néhai anyánkra hasonlított lágyabb vonásaival és sötét hajával. Én pár év múlva kiköpött apánk leszek.
- Készültem neked valamivel - mondta izgatottan és a dobozra mutatott - Nyissátok ki neki!
A robotok akik kiszolgáltak minket egyből a doboz mellé léptek és elkezdték szétszedni a dobozt. Én vártam... Aztán...
Szinte hátraestem a meglepetéstől.
Katherine...
Az arc az álmaimból. Az arc a múltamból.
- Mi ez az egész? - a hangom nyers volt. A sebek újra felszakadtak. A dühöm a lány iránt újra feléledt. Vissza akartam őt kapni de ő nem akart velem lenni...
Apám magyarázni kezdett arról hogy a lány egy replika, Katherine arcával, nekem kell elneveznem. Hogy azért kapom hogy könnyebb legyen a továbblépés. Hogy ő egyedül az enyém.
- Nekem nem kell! Ő nem ugyanaz - léptem hátra hogy kimenjek a teremből. Hiába szóltak utánam. Hiába éreztem Elias kezét a karomon.
Látni sem akartam. 
 

A fa kalitka, amiben érkeztem kinyílt. Az élesen csattanó hangja rémülteként remegtette meg pillanatra testem minden porcikáját. A fény beáradt és egészen elvakított. Kezemet szemeim elé emelve próbáltam tűrni, azonban hamar hozzászoktam. Így elnyelve a fényt, ami rám vetült képes voltam az angyalok szemeibe nézni. Kerestem a potenciális parancsot. Elsőnek az idősebbik férfi szemeit fürkésztem, aki veled tartotta a szemkontaktust. Arcán a boldog mosolyt hamar a csalódottság váltotta fel. Nem tudtam mi történik. Nem tudtam miért nézel rám ily gyűlölettel telt pillantással. Tanácstalannak éreztem magamat, s elveszettnek. Céltalannak. Nincs is rosszabb egy céltalan replikánsnál.


Nem tudom mi lesz a vége ennek az egésznek. Nem tudom mi a célja kettőnknek. Mit kell megtennünk. Hiszel a sorsban? Talán annak van köze kettőnkhöz... Te biztosan azt válaszolnád, hogy az apád. Hisz ő villantotta meg a kártyáját. Amit pedig kaptál egy puszta másolat. Az eredeti Katherine olcsó utánzata. Sem érzelem. Sem lélek. Üveges tekintet... Más semmi.

Igazán örülök, hogy végre itt lehetünk. Hogy végre megalkothattunk karaktereink ET-jét. Ahogy annak is, hogy te játszol velem. A mi közös "álom" párosunk örök emlék marad. S mint mindig, most is tökéletes arcot választottál számára.    Talán megtaláltuk a tökéletes arcokat hozzájuk. A tipikus Ian arrogancia. Sokszor mondtam már, de odáig vagyok érte. Aztán kíváncsian várom, hogy drága replikád, jómagam mikor kap végre nevet és gazdát. Szerencsétlen igazán elveszett lesz napokig.   Addig is készülj, hisz találkozunk a játéktéren!