Let the darkness lead us into the light
Let our dreams get lost, feel the temperature rise
Belépés
egy új világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Share | 
 

 Isabella Morgan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Isabella Morgan   Szomb. Jún. 02, 2018 2:35 pm
Isabella Gail Morgan

Mastering others is strength. Mastering yourself is true power.


Születési Hely:
2183. 01. 13., Kerub

Faj:
Égi

Rang:
küldött

Otthon:
Kerub

Foglalkozás:
Kerub küldöttje, a város vezetője

PlayBy:
Lyndsy Fonseca

A családom...
Jeremiah Morgan – apa; 60 †; egykori küldött. Apa mindig is a példaképem volt, és örökké az is marad. Legyen szó a küldötti pozícióról, a város vezetéséről, vagy a katonai szerepről, mindig azt látom magam előtt, ő hogyan csinálta. Ezt veszem alapul, ez motivál – amikor problémával kerülök szembe, az első gondolatom mindig ez, hogy vajon ő mit tenne; az intézkedéseim után pedig az jut eszembe, vajon egyetértene-e a döntésemmel. Néha borzalmasan nehéz teher, amikor a másvilágra távozott apádnak szeretnél megfelelni, de én már egész jól hozzászoktam: a vasakarat és a megingathatatlan határozottság álarca mögé rejtem az ebből eredő bizonytalanságomat. Tudom, hogy Apa szörnyen érezné magát, ha tudna a megfelelési kényszeremről, pedig nem ő tehet róla; egyszerűen csak szeretnék olyan jó vezető lenni, mint amilyen ő volt hajdanán.

Electra Lynn Morgan (née Henderson) – szülőanya; 54; eltartott. Az édesanyám. A nő, aki világra hozott. Nagyjából ennyiben ki is merül a kapcsolatunk. Mindig is azt mondtam, hogy anyám szörnyen rossz helyre került: Caelest elitjének fényűzéséből házasították ki Apához, a kerubi fegyelmezett egyszerűségbe. Már ez is nehezen feldolgozható változás volt számára, de azt hiszem, akkor csalódott végleg a sorsa alakulásában, amikor megszülettem... azaz nem sokkal később. Anyám mindig is egy tipikus nőies nő volt, ennélfogva a lánya születésekor is egy rózsaszín álomvilág, habos-babos kisruhák és csillogó tiarák álomképe lebegett a szemei előtt. Anyám hercegnőt akart magának, én viszont katonának nevelkedtem és azzá is váltam. Kell részleteznem a kapcsolatunk zátonyra futását?

Amaia – pótanya; 33; replika. Amaia anyám kérésére került a háztartásunkba, kevéssel a születésem előtt, azzal a céllal, hogy segítsen neki az apró-cseprő dolgokban, de aztán ebből valami egészen más alakult ki. Persze az eredeti célját is hiánytalanul megvalósította, de közben olyan szintű családtaggá vált, hogy inkább szerettem őt anyaként, mint a valódi anyámat. Apa egy programmódosítással elérte, hogy a nevelési feladatai kiegészüljenek egyszerűbb kiképzési gyakorlatokkal is – azt hiszem, ezért is került hozzám sokkal közelebb. És nem csak hozzám... Apa jobban szeretett egy replikánst, mint a tulajdon feleségét, de több mint két évtizedig tartott, mire rájöttünk, hogy az érzelmei nem egyoldalúak. Amaia azonban túl fontos volt mindkettőnk számára ahhoz, hogy leleplezzük őt, így hát hármas szövetséget esküdtünk: mi megőrizzük a titkát, ő pedig megőrzi magán az örökös robotikus mosolyát. Bevallom, a szívem mélyén rettegek, hogy anyám végül megsejt valamit – ő Apa halála után Gloryba költözött, és ragaszkodott hozzá, hogy Amaiát is magával vigye, ez pedig azt jelentette, hogy többé nem tudok személyesen vigyázni rá.

Nova Murray – jobbkéz; 33; katonai vezető. Novát még a kiképzőtáborban ismertem meg: egy rajba kerültünk, mivel én – pozíciómból adódóan – korábban bekerültem a rendszerbe. A kiképzés alatt végig idősebbnek hazudtam magam, a nevemet pedig megváltoztattuk, hogy senki ne tudja, ki vagyok valójában; Nova tehát úgy lett a legmegbízhatóbb bajtársam, hogy biztos lehettem abban, hogy híján van minden hátsószándéknak. Vállt vállnak vetve csináltuk végig az alapkiképzést, aztán ugyanígy meneteltünk tovább a tiszti képzésre is. Hivatalosan nagyjából egy évtizedig kellett volna hazudnom neki, de egy év megtörtem és bevallottam neki az igazságot. Azóta a hétköznapi szleng alapján azt hiszem a „legjobb barátnők” minősítést kellene viselnünk, bár attól tartok, Kerubon ez a fogalom kevéssé értelmezhető. Inkább úgy fogalmaznék, hogy senki másban nem bízom úgy, mint benne: ő a legfőbb bizalmasom, a segítőm, a jobbkezem, a mindenesem. Gondolkodás nélkül rábíznám akár az életemet is.

Roderick Winchester – helyettes; 38; katonai vezető. Rick helyzete és a vele való kapcsolatom némileg hasonló Nováéhoz, de egy kicsit személytelenebb, kevésbé bensőséges. Novával az évtizedes barátság és szeretet köt össze minket, míg Rickkel a kölcsönös tisztelet a meghatározó. A katonai képzéseink alatt néhány évvel felettünk járt, a viszonyunk pedig nem volt mindig zökkenőmentes, de néhány évnyi közös munka után rá kellett jönnünk, hogy az előítéleteink helyett inkább egymás képességeit és lojalitását kellene számba vennünk. Rick azok közé tartozott, akik hosszú ideig hol hangosabban, hol halkabban, de kifejezték nemtetszésüket, miszerint nem tudnának tisztelni egy női vezetőt, de azt hiszem, helyén tudtuk kezelni a problémát. Apa nem lépett fel ellenük, bennem viszont annál jobban dolgozott a bizonyítási vágy – hagytuk, hogy inkább maguktól változtassák meg a véleményüket ez utóbbi miatt. Persze így is maradtak olyanok, akik megmaradtak a jó öreg hímsoviniszta felfogásuknál, Rick azonban túl tudott lépni ezen, és részben ezért is őt neveztem ki helyettesemmé. Tudom, hogy megbízhatok benne, és azt is, hogy szükség esetén a saját egykori szimpatizánsait is kordában tudja tartani. (Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor Nova ne figyelne mindent a háttérből...)

A múlt akár a kirakós...

Angyaloknak hisznek bennünket. Égi tüneményeknek, Isten teremtményeinek, a megmentőiknek, hatalmasabbnak saját maguknál. Ők gyarló, földi halandók, mi pedig a feddhetetlen, látomásszerű isteni helytartók vagyunk odafönn. És mi támogatjuk ezt a szemléletet, sőt, közülünk is sokan elhiszik magukról, hogy ők többek, feljebb valók. Pedig mi is éppoly esendők vagyunk, mindössze azon szerencsés kiválasztottak közé tartozunk, akik idefenn születtek. A mi bőrünk alá is beette magát a fertő, csak mi nem veszünk róla tudomást; a mi életünkben is ott a sötét oldal, csak mi becsukjuk a szemünket, hogy ne lássuk.
Az én feladatom azonban az, hogy mindent lássak, függetlenül attól, hogy szeretném-e vagy sem. Talán ezért látom olyan jól azt is, kik és mik vagyunk valójában.

Az angyalok halhatatlanok, én mégis ott álltam Apa sírja mellett.

Anyám kifogástalanul adja elő a „Megözvegyült, Összetört, Gyászoló Feleség Vagyok” című számot. Esküszöm, még egy széket is kéretett magának, mintha Apa elveszítésének a súlya úgy nyomná a vállát, hogy megtartani sem bírja magát; szorgosan sír a fekete selyemzsebkendőbe, a szemeit pedig a legújabb aurumi divatnak megfelelő gyászkendő mögé rejti, hogy senki ne láthassa bennük a megkönnyebbülést.
Ennél már csak az volt visszataszítóbb, amikor a megjelent előkelőségek feleségei Apa temetésének reggelén azt tartották a legfontosabbnak, hogy megdicsérjék a ruháját – amit én egyszerűen csak Gyász Szettnek neveztem el. Frissen az aurumi piacról vásárolta meg egy vagyonért, amolyan búcsú gyanánt a Szeráf Tanács pénzcsapjától. Bár soha nem lesz hiánya semmiben a jövőben sem, azzal ő is tisztában van, hogy megváltozik a helyzete: Apát nem érdekelte, mire és mennyi pénzt költ, amíg ezzel lefoglalta magát, de a mai nappal hivatalosan is én veszem át Apa helyét, és ezzel sok minden megváltozik majd.
Elszorul a szívem, ahogy a sírkőre pillantok – de nem azért, mert a fehér márványból faragott míves angyalszobor a caelesti temetőben rendkívül eltúlzottnak és ízléstelennek hat; még akkor sem, ha tudom, hogy Apa szívesebben tért volna örök nyugovóra Kerub egyszerű temetőjében, egy olyan sírban, olyan sírkővel, mint bármelyik másik katonánk. Nem. Számomra egyelőre teljességgel felfoghatatlan a tény, hogy az én erős, élettel teli apám nincs többé. És hogy éppen az a szív vitte el, ami oly’ sokat megélt és kibírt? Még mindig nem tudom elhinni. Fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni nélküle, fogalmam sincs, méltó utódja leszek-e; fogalmam sincs, lehet-e neki méltó utódja.
A bennem dúló érzelmi vihar mégis láthatatlan marad mindenki számára. Több mint két évtizednyi gyakorlás után rezzenéstelen marad az arcom és a testbeszédem is; csendben, nyugodtan gyászolok. Azt hiszem, anyám és én tökéletesen alakítjuk a felcserélt szerepeinket.
Néhány perccel azután, hogy a gyászmenet elindult, Nova ügyesen mellém szegődik. Nem ér hozzám és nem szól semmit, hiába ő volt az egyetlen, aki láthatta a könnyeimet; jól tudja, hogy az őszinte érzelmek gyakran csak a színfalak mögé valók. Anyámat már az úgynevezett barátnői támogatják – szó szerint – a menet élén: a látvány olyannyira és annyi szempontból kimeríti a képmutatás fogalmát, hogy én biztosan ezt a jelenetet tenném a szó mellé az értelmező szótárba.
- Szükségem lesz minden orvosi leletére és kartonjára – hallom meg a saját fojtott hangomat.
Nova néhány pillanatig csendben méreget a szeme sarkából.
- Biztos vagy benne, hogy szükség van erre?
- Nem tudom – felelem őszintén, ő mégsem kérdez többet, csak bólint egyet, és én tudom, hogy ő teljes diszkrécióban megszerzi nekem, amit kértem.
Óvatos leszek, fegyelmezett, átgondolt és erős, mert Apa erre tanított. De most már sosem lehetek elég óvatos, bármiről legyen is szó.

Az angyalok nem esnek bűnös szerelembe...

Egyetlen rövid pillanat alatt elveszek a szemeinek már jól ismert viharos zöldjében, ahogy a folyosó végére érve felé nyújtom a jobb tenyerem.
- Köszönök mindent, különösen a mai napot. – Meglepően könnyeden mosolyodom el ahhoz képest, milyen nyugtalanul tombol a szívem a mellkasomban. Felettébb ostobának tűnő reakció ez arra az érzésre, ahogy az ujjai határozottan, mégis gyengéden az enyémek köré fonódnak, de néhány napnyi eredménytelen küzdelem után már feladtam, hogy megpróbáljak úrrá lenni ezen a nevetséges érzelmi hullámvasúton. – Felemelő volt egy kicsit kiszabadulni a hivatalos közegből.
- Legközelebb megmutathatok egy másik városrészt is – veti fel, viszonozva a mosolyomat.
Egyikünk sem vesz tudomást a tényről, hogy indokolatlanul hosszú ideje tart a kézfogásunk.
- Szavadon foglak! – szélesedik ki a mosolyom. – Akkor... jó éjt.
Néhány másodpercnyi tétovázásnak éppen elégnek kellene lennie ahhoz, hogy visszatérjen a józan eszem, én azonban csak egyre gyarlóbban viselkedek. Egy hirtelen gondolattól vezérelve közelebb hajolok hozzá, és könnyű csókot lehelek az arcára. Abban a néhány pillanatban, amíg az ajkaim az arcát érintik, hirtelen minden kiéleződik és felerősödik: a hang, ahogy mélyen beszívja a levegőt, az érzés, ahogy az ujjai megszorítják az enyémeket, a csiklandozás, ahogy a nap végére előbújó finom borostája a számat karcolja, az illata...
Habozva húzódok el tőle, de a homlokunk még szinte összeér, az ajkaimon érzem nyugtalan lélegzetvételét, szinkronban az enyémmel. Leheletkönnyű érintés az arcomon, ahogy szabad keze ujjait végigfuttatja a járomcsontomtól az államig. Nem merünk egymás szemébe nézni.
- Bella... – súgja, és ebben az egy becenévben benne van minden.
- Thomas...
Egyetlen szó, és mennyi kimondatlan és kimondhatatlan, súlyos titok.
Szinte erővel szakítom el magam tőle, egy pillanatig sem merek hátranézni, míg megteszem azt a maradék néhány lépést az ajtóig. A kezeim remegnek, majdnem elejtem a mágneskártyát, de végül sikerül bejutnom a szobába; a hátam úgy vetem belülről az ajtónak, mintha menedék lenne idebent.
Először attól félek, hogy még ő is meghallja az ajtón keresztül, hogy milyen hevesen dörömböl a szívem, de aztán rájövök, hogy az valójában ott hever a padlón, a lábai előtt, és ott is marad örökké.
Tehát mégiscsak létezik valami, ami kizárólag a Földre méltó, de az Égbe nem.

...hiszen a bűn számukra a bukást jelenti.

Néha elvesznek ütött, kopott, szürke darabjai.

Küldött

avatar
Play By :
Lyndsy Fonseca
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Isabella Morgan   Pént. Jún. 15, 2018 1:27 pm
Üdv köztünk!

Isabella

Angyalok... Igen angyalok vagyunk. Az égben élünk, ugyan szárnyak nélkül, de pompában és csillogásban.
Bár ahogy olvastam... az édesanyád inkább gyarapítja a démonok táborát mintsem angyal legyen. Nem úgy mint az édesapád... vagy mint a replika aki felnevelt. Ők és Nova voltak az igazi családod.
Sajnos az igazi anyai szeretet melege nem adódik meg mindnyájunknak.
És a szerelem... A szerelem egy fájó, égető dolog. Sokszor felemel de néha... a földig húz. Ezt már csak tudod.
Egy tiltott szerelem, egy angyal bukása... Te is tudod, és ő si tudja hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie.
És vajon megtörténik-e...
Ez már rajtad áll.
A játéktér a tied, menj foglald le az arcod és a rangod. Bukj le a földre, vagy emeld fel Őt az égig.
A sorsodat csak magad alakíthatod. Üdv Sky Palace világában!.





I stand here waiting

I'll be the last to Fall




Elit

avatar
Play By :
Alex Pettyfer

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Joseph Morgan
» Avalon > Morgan Le Fay

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Sky Palace :: Égiek-
^
ˇ