Hallottam a pénz csörgését. Ahogy abban a rideg vájatba voltam zárva, még a patkányok sem fordultak meg itt. Oldalra tekintve undorodva néztem rá a fém kutyatálkára, amiben valami bab konzerv volt bele borítva. Az undor fogott el a szagától, s nem is beszélve a látványról. Hamar inkább elfordítottam a fejemet róla. Egészen addig, amíg be nem  löktek a rácson egy szőke srácot. Az arca egy merő mocsok volt. Az egyik foga meg sem volt elől. A felemás szem színe viszont igazán érdekessé tette. Ám a tekintete nem sokáig tartotta magán az enyémeket. Valami érdekesebb, valami szokatlanabb keltette fel a figyelmemet.
- Te eszeveszett barom! Kiverted az egyik fogát! Mit gondolsz mennyit kapsz egy fogatlan kölyökért? Lószart se! Érted? - a kiabálást tompa dulakodás követte, miután hamar beborult a látképbe a fickó, aki a szőkét hajította be mellém. Rémült pofával nézett fel, s kezeivel védekezni próbált. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen durván bánt velem. De most ő retteg úgy, ahogy én korábban tőle. S nem kellett sok, hogy az agya a göcsörtös talajt fesse meg vörösen. A pillanattól, vagy talán az éles dörrenő hangtól rándult görcsbe a gyomrom. Megremegve, lesokkolva néztem, ahogy a vére komótosan folydogált elém. A vére, amibe egy gyermeteg, gyönge lábfej túrt bele. Úgy, mintha csak a lágy fűbe bújtatná ujjait. Rá pillantva valamiféle sötétséget láttam. Nem tudtam megmondani, hogy mi az. Mindössze a halovány elégedett mosoly maradt meg belőle, ahogy a felemás szemei tükrében csillog a vöröslő vér.

Desert Rose, 8 évvel ezelőtt
Az idő szaladt felettünk. Ahogy a nap elbújt, s előlépett a kopár homokdűnék felett. Az első napsugarak kellemesen melegítették arcodat. Az utolsók pedig hűvös éjszakát ígértek. S én hol láttam az elmúlt években a naplementét. Desert Rose vájataiban csak a pislákoló fények világították meg utadat. Utcáit belepte az állott állati ürülék- és az izzadtság szag. Rühelltem. Csak a szart lapátoltam a tevék alól. Kergettem a tyúkokat és loptam a kecske tejet vacsorára. Lehet megkaptam volna tisztességes úton is, de a lopás valahogy azt jelentette, hogy van valami ami az enyém. Ha csak el is tulajdonítottam a gazdámtól. Hiszen menekülni akartam tőle. Néha megvert. Néha a fiaként kezelt. Egy gazdag szarházi volt. Egy igazi köcsög. És ez a kijelentés valahol az identitását is takarta. Néha eljött hozzá valami vén buzi, akivel olyan részeges ricsajt műveltek, hogy az én képem égett, ha végig kellett sétálni az utcán. Bár állították, hogy nem volt hatással rájuk a sivatagi meleg, de tudod ki hitt nekik... Egyszer hangosan ordítoztam a nevét. "Frigg!" Emlékszem rá, totál ki volt akadva. Még az alsóját is csak úgy felkapta magára. És még csak gondolkodásra sem hagyva időd, megdobáltam őt és a nyomorult buzúldáját tojással. Nem élvezte. Aznap haza sem mertem merni. Nem mertem de megtaláltak az őrök. Frigg akkor ronggyá vert. De ahogy ütött, annál durvább csínyeket követtem el. Arról nem is beszélve, hogy a végére lopni is kezdtem, arra várva, hogy elkapjanak és a gazdám elé hajítsanak, mint az elveszett kutyát. Frigg kidobott a sivatagba. Vissza adta a szabadságomat. És a sok verés... Megérte. Hisz ez volt a cél.

Valahol a sivatagban, 6 évvel ezelőtt
Miután elmenekültem Friggtől, két évig kizárólag tolvajkodásból és gyűjtögetésből éltem. El se hiszed milyen jó árat fizetnek néhány csicsás égi ruhadarabért Desert Roseban. Hiába rühellik a felfuvalkodott bandát, az öltözködéshez értenek. Ezt még én is elismerem. Az ékszerekről nem is beszélve. Ám sosem terveztem vissza térni Oasisba. Bár túl tettem magamat a régmúlton, azonban képtelen voltam visszatérni szülőhazámba. S ahogy teltek a hónapok rossz társaságba keveredtem. Magam mögött vért és szenvedést hagytam. De az elvárások, amiket elém állítottak, korántsem voltam képes teljesíteni. S nem hogy képes, még csak nem is akartam. Csak le akartam lépni. Megelégeltem a bűntudatot, az álmatlan éjszakákat. De a kéz, ami egyszer megfogta a kezemet, nem eresztett. Egyenesen magába akart szippantani. Egy hideg vályogházban ébredtem, valahol Isla Sorna környékén. Előttem apám hevert láncra verve. A teste teli s tele sebekkel. A ruháját megtépázták. A kopott anyag néhol hiányos volt. Nem tudtam hogy mit kellene tennem. Ki akartam szabadítani, de valahol hagyni akartam, hogy átélhesse azt, amin én mentem keresztül általa. Ám most az egyszer helyes döntést akartam hozni. Akartam... Egykor társaimnak neveztem őket, akkora már csak söpredéknek. A kezembe adtak egy pisztolyt egy tölténnyel. El kellett döntenem, hogy a saját fejemet lyukasztom ki, vagy az apámét. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, hogy a golyót apámnak adom... A saját életemet jobban féltettem az övénél. Azonban megígértem magamnak, hogy felhagyok ezzel. Így a pisztoly csövét egykori társam homloka közepének helyezve inkább őt küldtem a másvilágra. Mondanom sem kell. Nem repdestek az örömtől! Apám pedig még csak azt se tudta melyik bolygón van. Csak bambán, feldagadt szemmel figyelte az eseményeket. Gáz ám, mikor a saját fiadba több emberség szorult, mint beléd... Jah. Szívesen közöltem volna vele. De mit érnék el vele? Csak egy alkoholista barom maradna, ami eddig is volt. Hiszen szó nélkül nézte végig, ahogy karjaimat elkapva lefognak két oldalról. A kilátásaim meglehetősen szarok voltak. Nem is számítottam többre. És sokkal jobb nem is lett a helyzet. Végeredményben a szemem láttára verték agyon, majd lőtték le azt a valakit, egykoron apámnak nevezhettem. Akkor abban a pillanatban utoljára megtette. Ordítottam érte. Könnyeket ejtettem. S hogy miért? Magam sem tudom.

Megismertem az élet sötét oldalának egy részét. Átéltem lelki terrort és okoztam egyaránt. Hogy milyen emberré váltam? Hogy minek nevezném magam? Jó avagy rossz? Tisztességes, tisztességtelen? Bíráskodni nem az én tisztem. De a vérért, ami a kezemhez tapad, még nem fizettem eleget. Sose fogok tudni eleget...
 

Hé idegen! Vagy talán nem is vagy olyan idegen? Mintha ismerős lenne az arcod... Vagy tévednék?
Mintha sok sok évvel ezelőtt még barátok lettünk volna. Sőt... többek is mint barátok. Cinkosok. Testvérek.
Aztán ez az idő elmúlt.
Rád is kemény sors várt és rám is. Egyikünknek sem volt egyszerű bár ahogy látom... Te valahogy mindig belemásztál a rosszba. Ez azóta sem változott nem igaz?
Láncra vertek, megvettek, eladtak, bántottak és bántottál. Ebből állt az életed de te a végén valahogy mégis a jó utat választottad. Büszke lehetsz magadra míg valamelyik "társad" el nem töri az álladat. Vagy olmot nem épít abba a jóvágású képedbe.

Aztán ki tudja. Lehet még hoz valami jót is az élet. Talán még helyrejöhet minden és a soha meg nem adatott boldog család is a tied lehet egy nap. Ki tudja... még bármi megtörténhet. De most menj... Foglald le az arcod, a rangod, és a helyed a játéktéren.
Hamarosan egy vendég... vagy tolvaj toppan be hozzád. Illene fogadnod.