Egyértelmű, hogy szülinapomkor szabit veszek ki, ha tetszik a főnökségnek ha nem. Bár egy árva szavuk se lehet, hiszen a napjaimnak nagy részét bent töltöm a melóhelyen és a hétvégéimet is sokszor lefoglalják az órák. Bár szerencsémre azok csak kéthetente vannak, viszont beadandóval bőven elárasztanak, míg el nem jön a következő óra. Egy a lényeg simán el is engedtek, talán még örültek is neki, hogy végre elhúzom a belem. Rám is sózták még az egész hetet, hiszen kell nekem a pihenés
Ó, igen, ilyen is elő szokott fordulni, hogy elküldenek kényszer szabadságra ha már magamtól nem szoktam menni. Szóval nagyban ültem a nappaliban lesve a híreket ami amúgy egyáltalán nem szokásom, de gondoltam zörögjön valami a háttérben. Konyhába kimentem és készítettem magamnak reggelit, közben elhallgattam a bemondónő hülyeségeit. Csomó lefizetett szarság. Minek is hallgatom én ezt? Ennyi erővel bedobhatnék valami zenét is. Bár kaja készítés közben igazából lényegtelen. Amint elkészültem, már neki is álltam volna belapátolni, ám ekkor hívott anyám. Tűnődve lestem a mobilom kijelzőjét, hogy ezt most fel akarom-e venni. Annyira nem volt kedvem vele találkozni, hogy arra szavak nincsenek, de igazából ő az egyetlen családtag aki legalább próbálkozik. Persze a módszerei nem a legjobbak, de hát mégis mit csinálhatnék vele? Semmit. Felvettem végül és már kaptam is a szülinapi köszöntőt illetve a kérdést is, hogy mikor jöhet fel hozzám. Akár most is...csak legyünk túl rajta. Jó, az utóbbit nem mondtam, de már ott volt a nyelvem hegyén. Néha jobb ha meg se szólalok inkább, neki legyen meg az öröme, hogy ő mindent megtett amit csak tudott anyaként. Elnyammogtam a reggelimet és nem sokkal később már meg is szólalt a csengő:
- Mindjárt! - szólaltam meg kissé unottan és felrángattam magamra valami egyszerű otthoni szerelést, hogy mégse alvós göncben üdvözöljem. A rendetlenség miatt nem aggódtam, hiszen nem is volt olyan. Hiába vagyok agglegény, szeretem ha minden rendben van körülöttem. Ajtót nyitottam és már üdvözölt is jó anyám, de akarva akaratlanul se tudtam nem észrevenni a mellette lévő nagy dobozt. Te jó ég, mégis mi a jó istent vett nekem ami ekkora?! Komolyan már mindenem megvan mi a francot talált ki?
- Boldog Szülinapot drágám! - üdvözölt két cuppanós puszival az arcomra. Jézusom, mi vagyok én? Két éves? Még mindig úgy kezel basszus.  Morogtam picit majd be is engedtem, közben a dobozt is becipeltem ami kicsit súlyos volt. Nem tudtam ebből meghatározni, hogy mégis mi lehet, de annyira nem furdalt a kíváncsiság őszintén szólva. Nekem a szülinapok semmit se jelentenek, ahogy az ünnepek se, csak ő ragaszkodik hozzá, hogy a bűntudatát enyhítse és elmondhassa, hogy na ő bizony törődik velem.
Pár pillanatra rá már magyarázta is, hogy tök jó ajándékot nézett ki nekem és meg is vette bontsam már fel. Üsse kő, legyen hát. Essünk túl rajta.
- Gondoltam ennek örülni fogsz, úgysincs senkid meg egyedül vagy... - ecsetelte örömködve. Jesszusom, még mi a jó istent vett? Robot szexbabát?! Ám amint kibontottam és megláttam benne a csajt egyből leesett...egy replika. Ó bazd meg. Mégis mi a fenét kezdjek vele? Ennél még egy high end cuccnak is jobban örültem volna, azokat legalább tudom valamire használni. De mégis mit kezdjek egy replikával?! Közben hallgathattam szemöldök ráncolva a csivitelését:
- Házvezetőnő is, mindent megcsinál helyetted és egyéb igényeket is kielégít...
Jó oké, most égek ki mindjárt, de tényleg. Nem értem mégis mit gondolt, hogy ilyennek örülni fogok? Eleve sajnálom őket, mert gyakorlatilag agymosottak, nincsen önálló gondolatuk meg a többi. Ha nekem társ kell akkor legyen önálló érző lény basszus. Viszont azt se akarom, hogy kidobják vagy ilyesmi. Tudom mi a sorsuk azoknak akiket elutasít a gazdájuk. Még belegondolni is borzalmas, hogy gazda vagyok...vagy mi a szösz.
- Anyu, mint látod nálam rend van segítség nélkül is és nem éhezem...de köszi - sóhajtottam egy picit a fejemet vakarva zavartan. Persze csak egy legyintést kaptam válaszul meg azt, hogy magunkra hagy minket, hogy ismerkedhessünk. Kacsint...ez hülye. Azt hiszi, hogy egyből rávetem magam örömködve, azért mert még nem volt csajom? Nagyon el van tájolva. Kitessékeltem nagyjából udvariasan, de mélyen legbelül totálisan kiégtem. Mekkora egy hülye helyzetbe kerültem! A miértjét se értem a dolgoknak, de mindegy. Ha önző féreg lennék, most simán lepasszolnám szerencsétlen csajt, de az a legnagyobb szerencséje, hogy nem vagyok az. Mindig is ezt tartottam a legnagyobb hátrányomnak, hogy egy érzelgős idióta vagyok. Manapság az a menő aki sok "skalpot" gyűjt össze és minél több nőt megkúr, de számomra ez inkább taszító. Ezért is nincs senkim. Egyéjszakásra bárki kapható, sok ajánlatot is kaptam erre, de mikor közlöm, hogy én komolyat szeretnék akkor már egyből hátrálás van. Aki meg elhitette velem egyszer, hogy ő bizony azt akar...nos arról kiderült, hogy egy utolsó ribanc és mellettem volt három csávója is. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy problémáim vannak az emberek iránti bizalommal, jah és nincs senkim. Inkább vagyok egyedül mitsem olyannal akinek viszket és több faszt fogott mint kilincset. Amíg ezen tűnődtem el egy kicsit, kissé elmerengtem, de végül észbe is kaptam, hiszen leesett, hogy most már van társaságom:
- Szia... - vagy mi - ...nyugodtan tegezzél meg ilyenek, nekem nem kell formalitás - gőzöm sincs, hogy működnek náluk a dolgok őszintén szólva. Mármint hallottam ezt-azt de sosem érdekelt a téma, hogy alaposan utána is nézzek.
- Hogy hívnak? - kérdeztem végül. Tudom sablon kérdés meg ilyenek, de hát ezt nem árt tudni nemde?

A felnőtt csatornákon ment a hozzám hasonlónk promótálása. Egy kisebb reklámfilmbe engem is belekevertek, ahol falatnyi szobalány ruhában kellett vonaglani egy partvissal. Próbálták az erotikát és a házimunkát keverni, hogy egy édes elegyet hozzanak létre, ami minden férfi érdeklődését felkelti. Ez beigazolódni látszott, hiszen a reklám után pár napra egy középkorosodó hölgyemény vetett rám pillantást, és egyből lecsapott rám. A nő kérésére egy szolidabb, de mégis szexis ruhakölteménybe bújtattak. Egy vörös szoknya és hozzá egy fekete váll nélküli felső, aminek nyakrésze csipkés volt. A kecses lábaimat magas sarkúval emelték ki. A kislányos bájomat pedig egy aprócska konttyal érték el, és némi visszafogott sminkkel. Csupán ami extravagánsnak számított rajtam az a vérvörös rúzs, amit minden férfi előszeretettel bámul. Mintha a vörös szín férfiaknál úgy működne, mint a bikáknál. Megbabonázza őket és „megőrülnek”. Ezután egy csinos csomagolásba burkoltak, amikor eljött az én nagy napom!
Az utazást különösebben nem élveztem. A gondolataim közt barangoltam, és a megfelelési kényszer eluralkodott rajtam, valamint a kíváncsiság is. Azon kattogtak a fogaskerekeim, hogy milyen férfinek szántak engem. Abban reménykedtem, hogy valami előkelő sarj replikánsa lehetek. Egy úri emberé, akitől némi elismerést is kaphatok. Ám hallottam néhány sorstársam történetét, miszerint ki fogtak egy alkoholistát, aki szuicid hajlamú és minduntalan ki kell verni a gazdájuk fejéből az öngyilkosság mámorító gondolatát. A rosszabb talán az, amikor bokszzsáknak használnak minket. Nem szívesen kerülnék össze egy agresszív férfival, de a helyzet mégis úgy hozná, ugyancsak mindent megtennék érte és imádkoznék, hogy változzon meg. Boldogabb életet szeretnék biztosítani a tulajdonosomnak!
A gondolategységeimet nehezen egymásra építettem, viszont összeomlott akkor, amikor éreztem, hogy leraknak. Megérkeztem. Minden újból összekuszálódott bennem. Az eddig legyűrt izgatottság megint jelen kezdett lenni.
Némileg hallgattam a háttérben zajló bájcsevejt, de ekkor megint húzni kezdtek vagy tolni, nem is tudom mit csináltak pontosan. Mivel hirtelen rántott rajtam egyet, így találkozott az arcom a csomagolás oldalával. Kissé nekiestem. Ennyire nehéz lettem volna? Lehet nem ártana fogyókúráznom. Bár, eleve nüansznyi börtönöm sem volt túl könnyű.
A fülemet a dobozka oldalára tapasztottam, hogy halljam mi folyik körülöttem. A búcsúzkodás utolsó momentumait sikeresen elkaptam, és erre lekerült rólam a fátyol, amivel eddig le voltam takarva. Kissé vicces lehetett, illetve számomra kínos, hogy annyit láthatott először a gazdám, hogy hallgatóztam. Kiszabadulva a díszcsomagolás fogságából egyből bocsánatot kértem, hogy csupán tudni szerettem volna kivel álltam szemben és hogy komplikáció nem-e adódott ebből a meglepetés ajándékból, ami jelenesetben én voltam.
- Mélységesen sajnálom, ha netán megsértettem az intimszférával kapcsolatos szabályokat – magyarázkodtam.
Erre mintha mi se történt volna köszöntött és áttért a nevemre, amire felvontam a szemöldökömet. Elkuncogtam magam és kislányos bájjal megáldott pofimra egy halvány mosolyt varázsoltam.
- Örülök a találkozásnak, 5997950741303 a „nevem” – mondtam a vonalkódomat és a „név” szócskánál az ujjaimmal mutattam a macskakaparást. – Viszont ezt képtelenségnek találom, hogy megjegyezze és van egy olyan megérzésem, magam sokkalta jobb névvel tudna illetni – nem volt a fiatal férfinek sok tapasztalata replikával. Ezt egyből leszűrtem. – Elnézést, hogy nem tegeztelek, de ezt szoknom kell! – jutott eszembe a kérése, amit előzőleg mondott. – Szóval milyen nevet szánsz nekem? – mosolyogtam, és arcomon pihenő fürtjeimet birizgáltam.
A Ciri nevet ízlelgettem magamban és valamiért a macskák nevei közé tudtam volna sorolni. Ciri, Cirmos, satöbbi. Persze sejtettem, hogy valóban volt ilyen név csak nem éppen hétköznapi.
- Tökéletes, szerintem illik hozzám! – feleltem vidáman.
Ekkor én következhettem, hogy megismerjem a jelenlegi tulajdonosomat. Ha már tegeződés lesz nálunk, akkor érdemes tudni a keresztnevét.
- Téged, hogy hívnak? – tettem fel a kérdésemet.
Mindeközben végigmértem tekintettemmel a férfit és ugyan nem nézett ki előkelőnek, a lakása sem tűnt ötcsillagos szállodának, ám kegyetlenül szimpatikus volt a számomra a gazdám és az otthona is. Nagyon fiatalka volt valóban, szinte velem egyidős lehetett a tulajdonosom. Valamiért egy gazdag vénséggel számoltam, viszont lehet jobb, hogy így alakult. Legalább az elmondható róla, hogy kedves és aranyos… Egyelőre annak tűnt.