- Ez már a harmadik a héten...
- Csak üres fenyegetés mind, ne aggódj miattuk.
- Csupán egyelőre üres fenyegetések, Delia! De nem óhajtom megvárni, míg valaki tényleges tettekre vállalkozik!
- Akkor mit szeretnél, mit csináljak?
- Hagyj fel ezzel az egész jótékonykodással! Segédkezz a laborban, a tudásod meg van hozzá! Válassz egy kevésbé veszélyes hivatást, kérlek!

Újabb fenyegető levél érkezik, amiből látszik, hogy ellenségeim száma vészesen emelkedik. Pedig nem én vagyok az, aki minden parancsot végrehajtó, hidegvérű gyilkosokat szabadít a világra. Én csak hiszek abban, hogy minden ember egyforma, legyen az égi vagy földi, éppen ezért ugyanúgy segédkezem mindkettőnek, megkülönböztetés nélkül. Miért? Mert megtehetem. Ez az egyetlen előnye annak, ha valaki tetemes családi vagyonnal rendelkezik és nem kell a napi betevő miatt aggodalmaskodnia. Tény és való, hogy nem én dolgoztam meg a pénzünkért, de legalább nem elherdálom, hanem valóban segítek vele másokon. S hiszek abban, hogy ezzel jót cselekszem, még akkor is, ha közben ellenségeket szerzek.

- Ez mi?
- Egy jegyzőkönyv, nem mellesleg szigorúan titkos, úgyhogy el a kezekkel tőle.
- Ha szigorúan titkos, akkor miért hoztad haza?
- Mert az egyik replikánsomat érinti.

Nem vagyok annyira ostoba, hogy ne olvassak a jelekből. Apám ugyan feszült, de pókerarcot varázsolt az ábrázatára, hogy még véletlenül se árulja el magát. Csupán egy percre hagyja őrizetlenül a szigorúan titkos jegyzőkönyvet, ez a hatvan másodperc viszont bőségesen elég a számomra ahhoz, hogy a lényeges információkat kihámozzam az iratokból. Szinte a zsigereimben érzem, hogy pontosan melyik replikánsról is szólhat a hivatalos dokumentum, de kezem csak akkor kezd remegni, mikor meg is bizonyosodom arról, hogy a megérzéseim ezúttal sem csaltak. H83-as replikáns.
Én nem játszom olyan jól, mint az apám, így mikor visszaér hozzám, hiába látja érintetlennek az asztalon heverő papírlapokat, az arcomról jól leolvasható ijedtség mindent elmond helyettem is.

- Ugye nem engeded?
- Micsodát?
- Azt, hogy megöljék.
- Te ezt nem értheted, Delia. Valóságos mészárlást rendezett és még kisgyerekeket is elrabolt.
- Beszélt valaki a gyerekekkel?
- Már miért beszélt volna bárki is erről a gyerekekkel?
- Talán azért, hogy megtudják, bántotta-e őket a férfi vagy nem!
- Ez nem számít!
- De igenis számít!
- Elég legyen, Delia! Maradj ki ebből! Sohasem lett volna szabad látnod az aktát...
- Meddig van fellebbezési határidő?
- Holnap délig.
- Apa, kérlek!
- Azt mondtam, ELÉG! Különben is miért érdekel ennyire, hogy mi lesz a sorsa? Elítéled a replikánsok teremtését...
- Azért, mert katonáknak, gyilkológépeknek teremtitek őket! És itt a lényeg, TI teremtitek őket! A mészárlás, amit rendezett, miattatok történt!
- Elég!
- Ti variáltok az emlékeikkel, miattatok kell, hogy érzelemmentesen hajtsák végre az utasításokat, ti vagytok azok, akik ezért az egészért felelősek!

Ennél többet képtelen voltam apám fejéhez vágni, s talán jogom se lett volna többhöz, hiszen annyi mindent köszönhettem neki... Mégis felháborít, hogy a saját hibáikért egy embernek az életével kell fizetnie.
Másnap reggel korábban értem be a kutatóközpontba, mint az apám és csak a nevem miatt nyertem bebocsátást az épület falai közé. Azon belül is csak apám részlegére. Otthonosan mozogtam a fehérre mázolt falak és üvegajtók között, míg végül egy nagy páncélajtó az utamba nem került. "Belépés kizárólag csak engedéllyel!" A vérpiros betűk szinte izzottak a sötétszürke ajtón, s habár nem tudtam, mégis biztos voltam abban, hogy ki lehet az ajtó túloldalán.

- Tessék...
- Mi ez?
- A hivatalos döntés a H83-as replikánsról. Gondoltam érdekelni fog...
- Miért érdekelne? A fellebbezés határideje már rég lejárt.
- Csakhogy fellebbeztem. Kiegészítettem a jegyzőkönyvet egy szakértői véleménnyel.

Kikapom a kezéből az új jegyzőkönyvet, s egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat, mikor szemeim végigfutnak a következő szavakon: "a döntés felülbírálva". A végleges döntést a második számú melléklettel indokolják, amihez rögtön oda is lapozok. Szemeimbe könnyek gyűlnek, ahogy olvasom a sorokat, mire pedig az iromány végére érek, már sírok. Felnézek apámra, aki értetlenkedve szemléli a reakcióimat, majd nevetve a nyakába ugrom és magamhoz ölelem őt köszönetképpen. Kétség sem fér ahhoz, hogy valóban a férfi lenne a legtökéletesebb testőr a számomra, de azt remélni sem mertem, hogy apám fellebbez az ügyében, pláne nem az én érveimmel. Ezzel pedig ha szavak nélkül is, de igazat adott nekem, a véleményemnek, miszerint egyedül nem vonható felelősségre a replikánsa.

5648. SZ. JKV. 3. SZ. MELLÉKLET
A „kerubi mészárlással” és a Wellesley ikrek elrablásával vádolt H83-as replikánson a mai napon teljes memóriatörlést hajtottak végre. A beavatkozást a memóriakísérletek irányítója, Dr. Francois Breevort végezte, aki a lányával, Cordelia Breevorttal együttesen teljes felelősségvállalás mellett kezeskednek a H83-as egyedért.
A mai naptól kezdve a H83-as replikáns Cordelia Breevort mellett testőri feladatokat lát el, miközben a hölgy minden tőle telhetőt megtesz a fent megnevezett egyed sikeres rehabilitációjáért.
A nyilatkozat aláírásával Cordelia Breevort kijelenti, hogy szakmai tudásának eleget téve, Dr. Francois Breevort felügyelete mellett megkezdi a H83-as replikáns új környezetében való alkalmazását. Továbbá megfogadja, hogy a rehabilitáció során felmerülő esetleges problémákról jelentést készít és azt idejében eljuttatja a felelős szerveknek. Amennyiben a megnevezett replikáns a későbbiekben ellenszegülést mutatna, s elutasítaná a Breevort családdal való együttműködés lehetőségét, úgy azt haladéktalanul jelenteni kell. Ebben az esetben a Tanács újból felülbírálhatja a H83-as replikáns ügyét és érvénybe léptetheti az eredeti döntést (halálbüntetés és végleges megsemmisítés).

A fenti nyilatkozat aláírásával kijelentem, hogy a nyilatkozatban megfogalmazott pontokat tudomásul vettem, azok a valóságnak megfelelnek és bárminemű probléma esetén a megszabott hivatalos folyamatot alkalmazni fogom.
Cordelia Breevort

Szemrebbenés nélkül írom alá a nyilatkozatot, holott jól tudom, a fent leírt szavak nem teljesen fedik le a valóságot. Nem, ez esetben nem apám keze van a dologban, hanem az enyém. Jó indokot én magam sem találnék a tetteimre... Talán hiba volt belerondítanom a műveletbe, hiba volt megakadályoznom az emlékeinek teljes kitörlését, de abban a pillanatban úgy éreztem, ez a helyes út. A döntésemmel ezentúl együtt kell élnem, de remélem, hogy egy nap majd beigazolódik, hogy jót cselekedtem. 
 

Kedves Cordelia!

Először is, ne haragudj a késésért, a megvárakoztatásért, de itt vagyok most már, hogy elfogadjalak. Ha rövid és tömör akarnék lenni, azt mondanám, hogy imádtam a lapodat és mehetsz is foglalózni, ugyanis semmi kivetnivaló nincs benne! De... menjünk bele jobban. Nagyon tetszett. Leginkább az, hogy kiálltál a replikáns mellett. S tudod, mit? Igazad van. A replikáns nem maga tehetett arról, amit tett - hanem a belétáplált emlékek miatt csinált ostobaságokat. De te, mint egyféle angyal (mint édesanyád, aki eltávozott) Tohr segítségére siettél. Megmentetted. Már csak az a kérdés, hálás lesz-e neked érte valaha. Most emlékek nélkül, tiszta lappal kezdheti meg az életét, immár a testőrödként, de... talán egy nap öntudatra ébred. Hiszen, ha tőled ennyiféle érzelmet kap, sőt, védelmet, akkor nem kizárt, hogy benne is feltámadjanak a valódi érzések, nem igaz?
Remekül írsz, olvasmányos és megragadja az ember figyelmét. Remélem, sok reagot olvashatok majd tőled a jövőben, s aktív tagja leszel kicsiny világunknak.  



Foglald le az arcod, s rangod, majd mehetsz is játszani, ugyanis el vagy fogadva! Üdvözöllek itt, immár hivatalosan és kívánom, hogy jól érezd magad nálunk!