5648. SZ. JEGYZŐKÖNYV
BESOROLÁS: szigorúan titkos
VIZSGÁLT INCIDENS: a „kerubi mészárlás” és a Wellesley ikrek elrablása
INCIDENS TÍPUSA: kritikus
VIZSGÁLT SZEMÉLY/REPLIKÁNS: H83
ÁLDOZATOK SZÁMA (CIVIL): -
ÁLDOZATOK SZÁMA (REPLIKÁNS): 18

DÖNTÉS: az incidens jellegére tekintettel halálbüntetés és végleges megsemmisítés

A döntés          jóváhagyva          felülbírálva
Lsd.: 2. sz. melléklet

VÉGLEGES DÖNTÉS: rehabilitáció – teljes memóriatörlést követő újrahasználat szigorúan eltérő körülmények között
ELLENJEGYEZTE: Jeremiah Morgan, Küldött

Semmi.
Meghúzom a ravaszt. A mesterlövész puska tompított rúgása is erőteljesnek hat, de szilárdan ellentartok a vállammal. Az optikán keresztül látom, ahogy a célpont összecsuklik, de már a feje körüli vérgőz is elég bizonyíték. Ahogy a vele lévő társai keresni kezdik, honnan érkezhetett a támadás, a legokosabb máris fedezékért iramodik, de így is elkésik; ő a következő. Az egész nem tart tovább néhány percnél, és a végére hatból hat célpont fekszik mozdulatlanul a betonon.
Rutinos mozdulatokkal támaszkodom fel a fegyver mögül, gépiesen kezdek elpakolni, gondosan eltüntetve a szétszóródott hüvelyeket is. Hat darab van belőlük, elvégre az utasításaim is mindig egyértelműek. Légy gyors. Légy precíz. Légy alapos. Légy körültekintő. Légy pontos. Ne hagyj nyomot magad után.
Elvégeztem a munkámat. Hat férfi halott.
Nem érzek semmit.

- Mit látsz azokban az álmokban?
- Nem csak álmok. Néha fényes nappal is látok képeket.
- De mit látsz?
- Háborút.
- A háború melyik részét?
- A háború évtizedek óta véget ért. Nem szabadna látnom.
- Tudom, Tohr. Mit látsz a háborúból?
- Vért. Rengeteg halált... emberekét.
- Miért haltak meg?
- Meggyilkolták őket.
- Kik?
- Nem kik. Csak ki. Én.

Düh.
El akarják venni őket tőlem. Nem tudom, hová tűnt Irene, fogalmam sincs, mi történt vele, de a gyerekeket megtaláltam, és bármi áron megvédem őket. Tudom, hogy vadásznak ránk, már hosszú ideje a nyomunkban vannak, de csak a testemen keresztül juthatnak el hozzájuk. Biztonságos helyen vannak a kedvenc tévéműsorokkal és a játékaikkal, távol attól, ami nemsokára történni fog. Nem akarom, hogy lássák, még akkor sem, ha értük teszem. Főleg azért nem.
Úgy tűnik, mintha egy egész hadsereg jönne, de ezzel nem tudnak eltántorítani. Tudják, hogy megállíthatatlan vagyok, hogy jobb vagyok mindegyiküknél. Ismerem a rájuk aggatott egyenruhát: ugyanez van rajtam is, ugyanezt hordják azok is, akiktől a parancsokat kaptam, mielőtt még ráébredtem az igazságra. Gondolkodás és hezitálás nélkül meg fogok ölni minden egyes rohadékot közülük, aki megpróbál az utamba állni. Közém és a gyerekek közé.
Egymás után esnek el, de ez kizárólag az ő hibájuk. Tökéletes csapdát állítottam nekik, ők pedig egyenesen belesétáltak, minden előnyt meghagyva nekem. Az elrejtett robbanószerek és fegyverek helyzetét kizárólag én ismerem, ahogy az eddig elhagyatott raktár elrendezését is. Ők ismeretlen terepen mozognak.
Négy katona repül a négy égtáj felé, amikor a lövésem nyomás felrobban egy lőporos hordó. Felemelt fegyverrel, határozott léptekkel közeledek feléjük, és amikor az egyik megmozdul, lelövöm.
A hang mintha a semmiből, és mégis mindenhonnan jönne.
Irene.
A nevemet kiáltja. Megtorpanok, az egész testem megfeszül, körbenézek, keresem a hang forrását. A folyosó végén egy kisebb csoport lép ki a derengő füst- és porfelhőből, az egyikük maga előtt vezet valakit. A barna haj látványa mintha villámcsapásként érné a testem, a világos szemek rémülten, tágra nyílva merednek rám az arca maradékát borító fekete kendő felett.
Kétségbeesés.
A tarkómra mért ütés bár a semmiből jön, valójában szinte számítottam rá. Én is besétáltam a csapdába. Öten ugranak rám, a testem legalább akkorát csattan a padlón, mint az összes eddigi katonáé, de én letaglózva hagyom magam. Egy bakancs tapos a hátamba, valami nagyot reccsen, valakinek az ökle az arcomba vág, de nem hallok semmit a fülemben doboló vértől.
Előttem Irene és a gyerekek arca, a számon egyetlen szó ismétlődik minduntalan.
Sajnálom...

- A gyerekek... Hol vannak a gyerekek?!
- Tohr...
- Elvitték a gyerekeimet!
- Tohr!
- Hol...
- Meghaltak, Tohr! Annyira sajnálom, de meghaltak, és ezt te is tudod.
- Nem! Hol vannak?!
- Tohr, figyelj rám! Csináltunk már ilyet, már túl vagyunk ezen. Tudod, hogyan kell megküzdened vele. Koncentrálj!
- A gyerekek...
- Figyelj a hangomra. Kérlek, gyere vissza hozzám, Tohr.
(...)
- Tohr? Itt vagy velem?
- Igen.
- Beszélj hozzám.
- A nevem Tohrment. A H83-as azonosítójú példány vagyok. Azért hoztak létre, hogy parancsra öljek...
- Nem! Azért hoztak létre, hogy engem védelmezz, emlékszel?
- Te...
- Mi a nevem? Nézz rám, Tohr! Gondolkozz. Mi a nevem?

Ő.
A neve Cora. Cordelia Breevort. Mindenki Deliának szólítja, pedig valójában a Cora a kedvenc beceneve, ezért én így hívom. Ő Tohrnak szólít engem, mert szerinte a teljes nevem túlságosan brutális és rossz érzése lesz tőle. Valamiféle görög istenekről beszélt, amikor a rövidítést fejtegette nekem... De lehet, hogy az a Zeusz volt. Az a feladatom, hogy megvédjem őt bármilyen rá leselkedő veszélytől. Szinte mindig máshol tartózkodunk, gyakran rájunk le a Földre is, ezért mindig résen kell lennem. Már kétszer mentettem meg az életét.
Ő is rendszeresen megment engem. Emlékektől, fájdalomtól, bűntudattól. Olyasmiktől, amik nem is lehetnének az enyémek.
Vajon az „Ő” egy érzés? Semmit nem szabadna éreznem, nem ezért hoztak létre.
A neve Cora. A haja vörös-arany színű, a szemei a világos hajnali égbolt, a hangja pedig a legnagyobb messzeségből is visszahoz.
Levendula illata van.

5648. SZ. JKV. 2. SZ. MELLÉKLET
Az incidensben érintett H83-as sz. egyed nem vonható teljes felelősségre, illetőleg nem büntethető ilyen súlyos mértékben a történtekért. Be kell látnunk, hogy az események okozói elsősorban mi magunk voltunk: a H83-as példányon a létrehozásának pillanatától végzett memóriakísérletek közvetlen okként járultak hozzá a történtek ilyetén alakulásához.
Az orvosi vizsgálatok egyértelműen arra az eredményre jutottak, hogy a két gyermek, Lydia és Ryan Wellesley sem testi, sem pedig lelki sérüléseket nem szenvedtek el az incidens során. Állításuk szerint a H83-as egyed végig kedves, gyengéd, figyelmes és szeretetteljes volt velük, és egészen biztos, hogy a két gyermek semmit nem fogott fel a körülöttük zajló eseményekből. A mai napig abban a hitben élnek, hogy, idézem, „a kedves bácsi vigyázott rájuk néhány napig”.
A H83-as példányon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az egyed feletti irányítást átvették a memóriájába általunk betáplált emlékek, valamint az azokból generált érzelmek. Ez utóbbi folyamatot egyelőre vizsgáljuk, de az biztosan kijelenthető, hogy az eseményeket kizárólag ezek az emlékek indukálták. A H83-as jelen pillanatban is úgy hiszi, hogy a saját gyermekei voltak vele, akiket elszakítottak – elszakítottunk – tőle és a feleségétől. Elmondása alapján egyértelműsíthető, hogy a háborúban elesett Andrew J. Griffith őrmester családját hiszi a magáénak, a feleségét, Irene-t nevén is nevezte. Ez ugyancsak a betáplált emlékeket igazolja.
Megállapítható, hogy a H83-as egyeden végzett memóriakísérletek egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó eredményt is hoztak. Katonai oldalról a kísérlet több mint sikeres volt, emberi oldalról azonban egyértelműen megbukott.
Előbbi okán azonban semmiképpen nem javaslom a H83-as példány végleges megsemmisítését. A legjobb replikáns katonák között is az egyik kiemelkedő volt, a képességeinek pedig még nagy hasznát lehetne venni. Azt javaslom, a mesterségesen betáplált emlékeit mindenképpen töröljük ki, ezzel megőrizvén magát az egyedet és a képességeit, a későbbiekben pedig mindenképpen kerülendő a monoton beosztásokban való alkalmazás. Folyamatosan le kell kötni, elkerülendő az esetleges maradék emlékfoszlányok megjelenését.
A lányom, Cordelia számára régóta keresek már egy testőrt a munkája miatt. Figyelemmel kísérte az eseményeket és érdekli a H83-as példány jövője, ezért vállalta, hogy az alkalmazásával egyidejűleg részt vegyen a rehabilitálásában. Amennyiben a Tanács legalább részben egyetért jelen nyilatkozatommal, teljes felelősségvállalás mellett, mint a memóriakísérletek irányítója, megkezdem a H83-as egyed memóriatörlését, majd az új környezetben való alkalmazását és rehabilitálását.
Dr. Francois Breevort

Katona, gyilkos, apa, védelmező.
Ezek mind csak szavak melyeket egymás mellé írunk. Mindről eszünkbe jut valami, néhány következhet egymásból mások pedig szöges ellentétei egymásnak.
És benned megvan mindkét oldal, legyen akármilyen ellentmondásos is.
De miben bízhat az ember ha már a saját emlékeiben sem?
Szörnyű dolgokat tettek veled. Elvették az emlékeid és újakat kaptál, mintha csak egy kis játékot adogatnának gyerekek között.
Megjártad miattuk a poklot, de talán ez tett igazán erőssé.
És most megtaláltad a helyedet. Cora oldalán, most vigyázhatsz rá, és ő megbecsül annak aki vagy. És talán... ő is vigyáz rád. Nem hagy elveszni a hamis emlékekben, mert azok a legveszélyesebb ellenségeink.
De nem tartalak fel tovább. Menj foglald le az arcod, és foglald el a játékteret.
Sky Palace máris biztonságosabb hellyé válik majd egy ilyen védelmezőtől mint te.