Apró darabjaira szedtem pisztolyomat. Gondosan megtisztítottam minden egyes részét, majd ismét összeraktam. Megszámoltam a töltényeket és egyesével visszahelyeztem a tárba. Egy kattanás jelezte, hogy sikerült a helyére tennem. Kibiztosítottam és egy véletlenszerűen kiválasztott célra tartottam. Pontos és hiba mentes. Így kell lennie. Visszaengedtem a kakast és tokjába helyeztem a lőfegyvert. Tartaléktáramat is leellenőriztem, nem engedhettem meg, hogy valami gondatlanságból tönkre menjen.
Ekkor már rajtam volt az a többnyire fehér, néhol feketével mintázott ruha szettem, amit különleges alkalmakkor szoktam viselni, például a ma esti eseményen, hogy gazdámhoz méltó megjelenésben kísérhessem. Ez nem egyszerű elegáns, öltöny viselet volt. Valamivel rétegzettebb, merevebb és vastagabb anyagból készült. Sokkal nagyobb a valószínűsége egy merényletnek nagy tömegben, így viseletemet strapabírónak, ellenállónak és sűrűn szőtt rétegzettségének köszönhetően egy fél golyóálló mellénynek is használatos. Nem állítja meg a lövéseket ugyan, de azokat jelentősen lelassítja így növelve a túlélési esélyeimet. Persze, én mit se számítok. Lecserélhető vagyok. Ám, nem szabad elfelejteni annak a lehetőségét, hogy először engem akarnak majd lelőni a veszélyességem miatt és így tenni szabad célponttá Mr. Walsh-t. Ebben az esetben pedig nem bukhatok el az első alkalommal. A küldetéseimet mindig sikerrel zárom. Bármit megteszek ennek érdekében. Túl keményen edzettem és túl sokat öltek kiképzésembe, még ha csak egy kísérleti gyártmány vagyok is, ahhoz, hogy kudarcot valljak. A bukás mondhatni nincs benne az általam használt szótárban.
A tartaléktárat egy kis tokban övemre helyeztem, fegyveremet is a nyitott kabát alá tettem, így senki sem láthatja van-e nálam. Még egy képzett katona is legfeljebb gyaníthatja, de a ruha anyagán nem talál árulkodó jelet. Ugyanakkor könnyedén és gyorsan elő fogom tudni rántani és lőni vele, ha odáig fajulnának a dolgok.
A nap nagy részét azzal töltöttem, hogy megtanultam a teljes vendéglistát és róluk néhány fontosabb információt illetve az épület alaprajzát a benne fellelhető összes kijárattal és szellőzőkkel egyaránt. Ezenfelül az elmúlt fél év eseményeit újra felelevenítettem, mait csak az elithez lehetett kötni, sosem lehet tudni mikor kire vagy ki ér miért támad meg valakit egy ilyen vagy ehhez hasonló eseményen. Arról nem is beszélve, hogy bár a gazdám nem tartja számon az összes gazdagabb lakóját az égi városoknak, a partikon mindig mindenkinek tudni óhajtja a nevét, amit természetesen tőlem kérdez meg. Nem hagyhatom cserben, nem bukhat el. Figyelmemet, mondhatnám úgyis, előzetes nyomozásomat nem kerülte el az eseményt szervező családot ért szerencsétlenség. A házigazda ezen kritikus időszak átvészelésének alkalmából szervezi ezt az összejövetelt, így amennyire csak lehetett utána jártam annak mi is történhetett valójában. Mikor eljött az idő a hallban vártam Mr. Walsh-t, aki úgy jött le a lépcsőn, mint aki dolgát kifejezetten jól végezte. Ruháját még akkor igazította vissza helyére, övét újra be kellett csatolnia. Rögtön tudtam mi történt: indulás előtt megerőszakolta a szobalányt. Nem először fordul elő, hogy az embernő akarata ellenére magáévá tette, mint valami tulajdont. Mint egy állatott. Mikor a férfi mellém ért én még egyszer feltekintettem barna íriszeimmel az emelet irányába, majd ajtót nyitottam és gazdám után kiléptem a friss levegőre.
Charles H. Walsh most is tartotta magát régi szokásához. A pontban nulla perckor kezdődő eseményre előtte egy perccel kellett megjelenjen. Gyűlölte a kerek időpontokat, így ha meghívták valahova — és ha egyáltalán vette a fáradtságot, hogy megjelenjen ami már önmagában nagy megtiszteltetés volt, hiszen ki nem állhatta a többi gazdagot, akiket unalmasnak vélt így mindig a szegények felé fordult azok számára többnyire negatív tényezőként — mindig előtte egyetlen perccel bukkant fel. Tartottam magam az időbeosztáshoz. Másodpercre pontosan. Ha elmentünk valahova sosem késhettünk még akkor sem, ha Mr. Walsh igyekezett volna minél kevesebb időt eltölteni társaságban és ezt nem restelt kimutatni, mindig elsőként érkezik és utolsónak távozik. Mindig van valami mondandója az ilyne szokásaira, egy bölcselet, amit olykor meg is oszt velem, hogy tanítson annak ellenére, roppant módon furcsának talál még replikánshoz képest is. Ezt is mindig ő mondja.
Mikor megérkeztünk még senki sem volt ott a vendégek közül, így miközben gazdám a kabátját adta oda az őt fogadó szolgálónak és anélkül nézhettem körbe, elemezhettem a berendezési tárgyakat és az alaprajzon látottakat, hogy akár egy kis részletet is kitakart volna egy másik vendég. Eleinte ott álltam, sréhen mögötte, és mindenki, aki csak odament hozzá köszönni előtte elmondtam neki az illető nevét és egy vagy két fontosabb mondatot róla, legfőképpen azt mivel foglalkozik és mi történt vele mostanában, így Mr. Walsh minden nyugodalommal fogadhatta őket egy-egy csípősebb megjegyzése után a hölgyek és urak már nme kívántak többet smúzolni vele. Senki sem szereti, ha gúnyt űznek belőle vagy feleleveníti az úgynevezett szennyest, különösen akkor ha azt egy kellemetlen és kifejezetten befolyásos ember teszi. Nyilvánosan. Egyike volt gazdám stratégiai húzásainak. Nyugalmat kölcsönzött neki, senki se kereste tovább a társaságát, nem akartak vele csevegni és elbájolni őt. Nem is lehetett. Otthonában is ritkán keresték fel az ő legnagyobb örömére. Saját háza táját kifejezetten csöndesnek szerette.
Nagyjából fél órával később váltam le mellőle és kezdtem lassan, körültekintően sétálni a már igencsak hangos vendégsereglet között. Mindent amit csak lehetett megfigyeltem, kielemeztem. Ki mit visel, miért éppen azt, ezt összepárosítottam a korábban megszerzett információkkal és hamar összeállt egy igencsak részletes kép róluk. Ki van itt azért, hogy flörtöljön, karriert építsen, ki kivel kavar, milyen szenvedélybetegsége van és emiatt mennyit vesztett vagy éppen nyert legutóbb, mit mond a ruhája… A lista végtelen és nagy memória kapacitásomnak hála, ami részben biológiai adottság, részben kifejlesztett tulajdonság, ezt mind el tudtam raktározni későbbre. A ház alkalmazottjairól se feledkeztem meg. Feltűnt, hogy a Vincent nevű replika nincs jelen már az esemény kezdete óta. Érdekes.
Negyvenhét perce kezdődött meg a parti. Ekkor már félrevonulva pásztáztam a tömeget, mikor szemem sarkából megpillantottam az ekkor belépő férfit. Nem tett nagy kerülőt, körbe tekintett, majd mellém lépve megállt. Ekkor már egyenesen előre meredtem szokásomhoz híven teljesen egyenes tartással és tovább pásztázva a többi jelenlévőt, hiszen őt már alaposan végigmértem miközben másra figyelt. Leírása alapján ő kellett legyen Vincent, kinek az lett volna a feladata, hogy megvédje az ifjú Darren Achard-ot. Hacsak… Hmm.