Késő éjjel értem haza. A munka elhúzódott bent a cégnél, ahol dolgoztam. De minden erőmmel azon voltam, hogy minél előbb hazaérjek. Méghozzá Gillianhez. Vele akartam tölteni minden szabad percem; ő volt az én feleségem, akit néhány hónapja vettem el. Sosem felejtem el az esküvőnket, azt, hogy mennyire széles mosoly ült az arcán. Sem pedig azt, ahogy a gyönyörű, ébenfekete haja a vállára omlott. S az igéző tekintete is örökre az elmémbe vésődött. Mondhatom, hogy fülig szerelmes voltam belé és úgy éreztem, ő is viszonozza az érzéseim. S egybekeltünk, az enyém lett. Nem, sosem tekintettem rá egy tárgyként, sosem akartam őt birtokolni, de mégis… hivatalossá lett a kapcsolatunk. Egy kötelék, melyet nem törhetett meg többé semmi és senki. A bizalmam felé rendíthetetlen volt, ahogy a szerelmem is.
De aznap éjjel minden megváltozott. A világom szilánkjaira hullott, s a lelkem is apró darabokra esett szét. Azzal a hírrel fogadott apám, hogy Gillian meghalt, rejtélyes körülmények között. Már nem tudtak rajta segíteni.
- Ez viszont téged illet, fiam. – Nyújtotta a kezét, mely lazán ökölbe volt szorítva. Lepillantottam rá, könnyfátyolos tekintettel. Aztán a tenyerembe rakta a gyűrűt. Gillian ujjáról vették le. Ebben a pillanatban engedtem utat a könnyeimnek.
- Mondd, hogy ez csak valami ostoba vicc. Mondd, hogy nem halt meg. Könyörgöm… - A markomba zártam a gyűrűt, ahogy felemeltem a fejem, hogy apámra nézhessek. Az arca komoly volt, s gyengén rázta meg a fejét.
- Nem hazudhatok neked. Gillian nincs többé. Fogalmam sincs, mi történhetett pontosan vele, de a tény, hogy halott, megmásíthatatlan. Sajnálom, Remington. – Minden egyes szava tőrfödés volt a lelkemnek és a szívemnek. Magához akart húzni, a karjaiba vonni, de ellöktem magamtól. Hátrébb léptem, aztán elfordultam tőle.
- Ezt nem fogadom el… - Azzal pedig elviharzottam a szobámba, melynek ajtaja hangosan csapódott be utánam.

Hetek teltek el, sőt, hónapok úgy, hogy képtelen voltam túllendülni ezen a holtponton. A gyász mélységes, sötét vereméből egyszerűen nem tudtam kimászni. De talán nem is akartam. Könnyebb volt sajnálni önmagam, s nyalogatni a sebeimet, mintsem továbblépni és élni tovább. Hiszen hogyan élhetnék a másik felem nélkül? A nő nélkül, akire az életemet tettem fel? Nem volt többé. Egyedül voltam.
Vannak azok a pillanatok, mikor hiába vesz körül ezer ember, mégis egyedül érzed magad. Én így éreztem magam hónapokon keresztül. Mígnem szöget ütött a fejembe a tény, hogy mi volna, ha visszahozhatnám Gilliant… nem, nyilván nem voltam képes holtakat feltámasztani, s soha nem is leszek. De ha egy replika képében mégis velem lehetne, talán enyhítené a fájdalmam. Ezt gondoltam. Ebbe kapaszkodtam bele.

S most itt van ő. A luxus replikáns, mely kiköpött mása Gilliannek. Talán nem gondoltam teljesen át ezt az egész helyzetet. Mitől lenne jó, hogy valaki úgy néz ki, mint ő, de nem érzi azt, amit egykor a szeretett nő? Voltaképpen semmi értelme ennek, de… de mégis, egy részem megnyugodott attól a ténytől, hogy Scarlett az életem részévé vált. Sok időt töltök vele. Igazából pont annyit, amennyit Gilliannel is töltöttem. Munkából hazajövet egyből az ő társaságát keresem. De napról-napra nehezebb, sőt, valamilyen szinten kiábrándítóbb. Annyira jó volna, ha Gill élne… ha ő volna itt. Ha újra rám mosolyogna és rám nevetne, megölelne. De ehelyett csak Scarlett van, aki bár megtesz mindent, amit kérek tőle, viszont nincsen semmiféle mögöttes tartalom. Nincsenek érzések. Nincsenek motivációi. Nincsen semmije, csak én, mint a gazdája.

Legalábbis ezt hittem. A helyzet viszont az, hogy van valaki, aki viszont túlontúl is kihasználja az én replikámat… …s ha erre rájövök, annak nem lesz túl jó vége.
 

A gyász és a veszteség megélése mindenkin máshogy csapódik le. Egyesek teljesen magukba fordulnak, isznak, nőznek, emgtesznek mindent hogy felejtsenek. Mások mélyen magukba zárják a fájdalmat és egy szemernyit sem mutatnak belőle a külvilág felé. Képesek mosolyogni. Képesek úgy tenni intha élnének és közben belül elsorvadnak.
És itt vagy te... Te aki keresett egy másik utat hogy visszakapja a szeretett nőt még ha máshogy is mint eredetileg megismerte.
Tudom milyen érzés ez... hidd el.


Tisztán érezhető az et-dből hogy mennyire rajongásig szeretted a feleségedet. Sajnos nem adatott meg sok idő nektek együtt. De most itt a lehetőség Scarlettel. Boldogok lehettek és még ki tudja mennyi mindent tartogat nektek a jövő.
Dehát... ezt hamarosan megtudjuk.
Menj foglald le az arcod és a rangod. Aztán találkozunk a játéktéren!